Telefon: +36 (22) 504 640 Nyitvatartás: H - P: 9:00 - 17:00
Bejelentkezés

Bejelentkezés

Felhasználónév *
Jelszó *
Emlékezzen rám

Hírek

VR Kocka banner

Az Európai Unió egy olyan új törvény bevezetését tervezi, ami kötelezővé tenné a mobilgyártók számára, hogy azok egységes, univerzális töltőcsatlakozással lássák el készülékeiket. Ha elfogadják, a jövőben az eddig a sorból kilógó gyártók, mint pl. az Apple is kénytelen lenne egyedi megoldás helyett a szabványos USB-csatlakozással ellátni telefonjait és más mobil…
A Google a minap egy blogbejegyzésben foglalta össze, hogy milyen változások érték a Play Áruházat a közelmúltban, lévén komoly fejlesztések mentek végbe, melyek közül az egyik legfontosabb az volt, hogy alaposabban is csökkent az applikációk mérete.   Purnima Kochikar elmondta, hogy szinte minden applikáció méretét sikerült összenyomniuk egy kicsit, de akadtak…
A Microsoft a hét elején támogatási fórumában jelentette be, hogy gyakorlatilag visszavonulót fúj a klasszikus Skype a múlt hónapban kilátásba helyezett kinyírásának ügyében. Ezek szerint a cég - a korábban bejelentettekkel ellentétben - továbbra is lehetővé fogja tenni a kommunikációs szoftver hagyományos változatának használatát a Skype hálózat eléréséhez. A Microsoft még…
A Lenovo Smart Display az első eszköz, amelyben a Google hangos asszisztense teljesít szolgálatot. Jókora képernyője révén a készülék jóval több dologra alkalmas, mint egy klasszikus okoshangszóró. Több gyártó is okoshangszórókkal kísérletezik, ami nem meglepő, ezek az eszközök jelentik az új slágert a piacon. Annak ellenére, vagy inkább azzal együtt,…
A hivatalos információk szerint az Európai Bizottság valóban az eddigi legnagyobb bírságot szabta ki az Android rendszer gyártójára. A Reuters és a Bloomberg egybehangzó értesülései szerint 4,3 milliárd eurós büntetést szabott ki a Google-re az Android mobil operációs rendszerrel kapcsolatos versenykorlátozó gyakorlata miatt, amiről már értesítették is a vállalat vezérigazgatóját.…
Ki az, aki ne emlékezne még a Walkmanre? Van egy weboldal, amin pont úgy hallgathatunk zenéket, mint az ikonikus készülékkel. A WebCassette nevű oldal pontosan annyit tud, amennyit a neve ígér: visszaidézi a Walkman legendás, sistergős hangzását. Retro élménynek hatalmas ötlet. Közel 40 évvel ezelőtt, 1979-ben valódi forradalmat robbantott ki a Sony…
A vasúttársaság online jegyvásárlási rendszere megújul, június 20-tól elérhetővé válik a mentett bankkártyával történő fizetés, mellyel egy gombnyomással lehet majd a vonatjegyeket kifizetni. A vállalat ma jelentette be, hogy az online jegyvásárlási rendszer, az e-Ticket dinamikus bővülése miatt a MÁV-START további fejlesztések mellett döntött. A vasúttársaság új fizetési megoldást vezet…
A nagyobb Facebook-csoportokat üzemeltetők rengeteg időt áldoznak arra, hogy az általuk gondozott közösség rendezett körülmények között kommunikálhasson egymással. Hogy munkájukat ne ingyen végezzék, a Facebooknál úgy döntöttek, lehetőséget adnak egy kis pénzkeresésre. A lépéssel viszont nem csak ők járnának jól. Évek óta visszatérő téma a Facebook fizetőssé tétele, melyről rendszerint…
Bár a focirajongók többsége még mindig televízión nézi a világbajnokság meccseit, az utóbbi időben egyre nagyobb teret nyertek a kisebb képernyők is. Ingyenesen nézhető videostreamet sok weboldal ígér, ám nagyon sok csaló csak azért teszi ezt, hogy megszerezze a regisztrálók adatait vagy vírust juttasson a gépeikre. Összegyűjtöttük a legegyszerűbb legálisan…
Kevés olyan ember van Magyarországon, akinél legalább egyszer nem próbálkoztak még a feltöltőkártyás csalással. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) most betiltotta azt a feltöltési módot, amelyet kihasználva sikert érhettek el az ügyfeleket esetenként akár 10-30 ezer forinttal is megkárosító csalók.  A Magyar Telekomnál lehetőség van (volt) arra, hogy…
Július közepén megszünteti az e-bank szolgáltatásába chipkártyával történő belépési lehetőséget a K&H Bank. 2018. július 20. után már nem használhatják chipkártyájukat azok, akik eddig ezzel az azonosítási módszerrel vették igénybe a K&H Bank internetbanki szolgáltatását – közölte a pénzintézet. Az azonosításra szolgáló chipkártyát érvénytelenítik, azt követően csak mobil-tokennel vagy SMS-es…
Magyar feltaláló nyerte a brüsszeli Európai Üzleti Csúcstalálkozó keretében átadott Az Év Innovátora díjat. Imre Krisztián az elismerést az EVA megálmodásával érdemelte ki, ami egy olyan, gépi látást alkalmazó okosszemüveg, amely a vakok és látássérültek beltéri és kültéri mobilitását segíti. Az Európai Üzleti Csúcstalálkozó (European Business Summit) keretében idén először…
A Canon 2010-ben már leállította az utolsó filmes fényképezőgép, az EOS-1v gyártását, de az elmúlt 8 évben továbbra is árusították őket. Mostantól viszont végleg visszavonul a 18 éve bemutatott gép. Bár az elmúlt években szinte már alig esett szó a hagyományos, filmmel működő fényképezőgépekről, továbbra is vannak olyan gyártók, akik…
Újabb adathalász kampány indult, mely az egyik telekommunikációs szolgáltató ügyfeleit vette célba, és könnyű beleesni a csapdába. A napokban egy újabb támadási hullám indult, melynek lényege, hogy a felhasználókat e-mailben szólítják fel egy állítólagos számlatartozásra, amely a Magyar Telekommal szemben áll fenn. Bár számtalan árulkodó jel van, hogy ez egy…
Igazán kedvező változásokat jelentett be a Google tárolási szolgáltatásánál, a jövőben kevesebbet kell majd fizetni érte, és új funkciók is elérhetők lesznek. A Google felhős tárolása elérhető a Google Drive-on, a Google Photosban és a Gmailen keresztül is, azonban azoknak, akik nem érik be a viszonylag szűkre szabott tárhellyel, akkor…
A Google a héten bejelentette, hogy megkezdik a Street View, vagyis az Utcakép funkcióinak frissítését Magyarországon, melynek célja, hogy a Google Térkép naprakész legyen. A Google autói május 16-án indulnak el a magyarországi utakon, hogy a korábban kihagyott régiókról fényképeket gyűjtsenek, valamint, hogy a meglévő helyszínekről készített felvételeket frissítsék. Az…
Alaposan megváltozik a Google tárhelyszolgáltatásának webes felülete. Az új külcsín a Gmailhez hasonlóan sokkal letisztultabb. A Google úgy tűnik minden felületén újít az idén, most a Google Drive van soron.   Bő három hete, hogy minden Gmail-használónál bekapcsolták az új felületet, amely a levelező történetének talán legtöbb újdonságot hozó frissítéseként…
A Google nagy tavaszi frissítési hulláma az új Gmail mellett a tennivalók kezelését segítő remek alkalmazást is hozott. A Tasks bármilyen felületről használható, a feladatok így a telefonra vagy épp Gmail-fiókba is ugyanúgy átkerülnek – így aztán mindenhol szembe fogunk találkozni azzal, amit még nem végeztünk el. Az utóbbi évek…
A PayPal globális online fizetési, pénzküldési és -fogadási platform magyarországi indulása óta számos innovatív pénzforgalmi megoldást mutatott be. A szolgáltatások eddig idegen nyelven voltak elérhetőek, azonban mostantól a PayPal weboldalának alaptartalma és hamarosan a mobilalkalmazás is már magyarul érhető el a hazai felhasználók számára. „A PayPal-nél azon dolgozunk, hogy az…
Jobb hangminőséget és lényegesen hosszabb játékidőt ígér az az osztrák startup, melynek kezdeti ötletéből végül támogatásra érdemesnek talált gyártási technológia lett, így rövidesen elkészülhetnek az újgenerációs bakelitlemezek első darabjai. A fizikai hanghordozók népszerűsége máig töretlen, olyannyira, hogy például a bakelitlemezek iránt is nagyobb ma a kereslet, mint a digitális formában elérhető…
Belföldön fogadva nem növelheti az előfizető mobiltelefon-számláját, ha a külföldi számról kezdeményezett hívást fogadja, de ha valaki figyelmetlen vagy kíváncsi, és visszahívja a gyanús külföldi számot, akkor adódhatnak problémái: lehet, hogy fizetnie kell majd, de az is lehet, hogy mindenféle ajánlattal fogják később zaklatni. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság…
A korábban már több különböző retro-játékkollekciót is szabadon elérhetővé tevő Internet Archive a héten egy újabb érdekes gyűjteménnyel jelentkezett a számítástechnika és a kütyük kései hőskorából. A nonprofit szervezet ugyanis ingyenes formában ismét játszhatóvá tett több mint félszázat az 1980-as évek legendás kvarcjátékaiból. A kézben tartható szerkezetek voltak az egyetlen hordozható játékgépek, amik abban a korban…
Nemsokára teljesen új külsőt kap az egyik legnépszerűbb e-mail küldő alkalmazás, hiszen az elkövetkezendő hetekben jön az eddigi, egyik legnagyobb frissítő csomag. A The Verge által közölt első képernyőkép alapján körülbelül így néz majd ki a megújult Gmail. Egyébként ezek manapság teljesen tipikus design elemek az új programokban, szép, letisztult, minimalista, de…
Már élesben működik az eCall segélyhívó rendszer, amelyen keresztül a balesetet szenvedett autó automatikusan tud segítséget hívni. A múlt héten Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára mutatta be annak a segélyhívó rendszernek a működését, mely egy közlekedési baleset esetén automatikusan képes riasztani a segélyhívó operátorokat. Az eCall segélyhívó rendszer illeszkedik…
A lítium-ion akkumulátorok meghibásodása adott esetben veszélyt jelent a felhasználókra. Hogy mennyire, az az alábbi – azóta éppen hibája miatt visszahívott laptop esetét bemutató – videóból is jól látható. A lítium-ion akkumulátorok feltalálása rendkívül fontos lépés volt a technológia történetében, enélkül ugyanis ma nem használhatnánk (olyan hatékonyan) sem a laptopokat,…
A Google egy meglepetés játékkal bővítette ki térképét április elseje alkalmából, érdemes kipróbálni, ha van pár szabad perced. A Google élen jár az áprilisi tréfákban, várható volt, hogy ezúttal sem maradunk vicces játékok nélkül. Vasárnap élesedett a Google Mapsben a Where is Waldo?, vagy ahogy itthon talán többen ismerik, Hová tűnt…
Az űrkutatás történetének egyik legnagyobb és legdrágább eszközén a Nemzetközi Űrállomáson tehetünk virtuális sétát az internet segítségével. Láthatjuk azt amit az űrhajósok is. A Nemzetközi Űrállomás (ISS) körülbelül 360 kilométer magasságban, alacsony föld körüli pályán kering, időnként még szabad szemmel is látható. De az igazán érdekes mégiscsak az, ami az űrállomás…
Sikerrel tesztelték a Los Angelesi Nemzetközi Repülőterén az automata boardingot. Nincs szükség útlevélre, beszállókártyára, az utasokat saját arcuk azonosítja.   A napokban jelentette be a Lufthansa Group, hogy sikerrel tesztelte a biometrikus boardingot Los Angeles nemzetközi repülőterén. Egy Airbus A380-as repülőgép több, mint 350 utasát mindössze 20 perc alatt sikerült beszállítani…
A Google Lens nevű fejlesztése mögött a cég mesterséges intelligenciája dolgozik, ami képes "felokosítani" a mobil kameráját.   A Google majd egy éve jelentette be azt a fejlesztést, amellyel képes kvázi "felokosítani" a mobiltelefon kameráját. A Google Lens nevű fejlesztés lényegét a mögötte húzódó mesterséges intelligencia jelenti: ha egy adott…
A Firefox legújabb verziójában néhány kattintással beállítáhatjuk, hogy a weboldalak többé ne küldjenek idegesítő értesítéseket.   Sok weboldal esetében találkozhatunk olyan megoldással, hogy a webhely a betöltődésekor valamilyen értesítést küld a látogatónak. Ez nem túl felhasználóbarát megoldás, és nem keveseket idegesít is, hogy az éppen elolvasni kívánt tartalom előtt ezeket…
A Telekom a múlt héten jelentette be, hogy a napokban elkezdi bevezetni mobil hálózatán a RCS (Rich Communication Services) nevű szolgáltatást. A RCS gyakorlatilag azt kínálja, mint bármelyik internetes chatprogram (FB Messenger, Viber, Whatsapp) - csak még potenciálisan jó sokat is lehet fizetni ezért.   Az új generációs üzenetküldő szolgáltatás…
Már nem kell sokat várnunk és szabadon lehet majd netezni a repülőgépeken, még a levegőben is. Használatra kész a European Aviation Network nevű hálózat – jelentette be az idei barcelonai Mobile World Congress szakkiállításon a Deutsche Telekom. A rendszer összekapcsolja a műholdas és mobilhálózati kommunikációt, amelyből a felhasználók csak annyit…
Főként szelfikhez ajánlott használni ezt az ingyenes képszerkesztő alkalmazást, mely nagyon menő festményeket idéző filtereket kínál, és mellyel igazi festményszerűvé alakíthatjuk fotóinakat. Átlagos felvételeket is fel lehet vele dobni, de művészi hatása leginkább szelfik esetében jön jól – röviden így jellemeznénk az Androidra és iPhone-ra is ingyen letölthető Portra alkalmazást. A fotószerkesztő app már…
Újabb átdolgozott legendát mutatott be az idei Mobile World Congress nulladik napján a Nokia. A Mátrix fimekből is ismert új 8110-es bár alaposan eltér elődjétől, legszerethetőbb tulajdonságából semmit nem engedett: ez is szétcsúsztatható. Miután a gyártó visszatérésére létrehozott HDM Global tavaly feltámasztotta az egykor méltán népszerű és sikeres ikont, a 3310-est, újabb…
A Google szerint a legtöbben az idegesítő hirdetések miatt használnak hirdetésblokkolót, így szeretnének elébe menni a problémának: inkább letiltják az idegesítő reklámokat, így a többit még láthatják a felhasználók – amiből persze a Google-nak is bevétele származik. Nagyjából egy évvel ezelőtt, tavaly tavasszal lehetett róla hallani először, június elején pedig…
Letöltés nélkül, néhány kattintással működésre bírható az mp3-korszak legmeghatározóbb zenelejátszója, a Winamp, amelyet egy lelkes programozó most feltámasztott hamvaiból. Egy korszak lezárása, fogalmaztak sokan így, amikor öt évvel ezelőtt hivatalosan bejelentették, hogy megszűnik a ’90-es évek végének ikonikus lejátszója, a Winamp. A program fejlesztését végző AOL akkor nem közölte a bezárás okát,…
A Microsoft Skype platformja világszerte akadozik, legalábbis számos felhasználó arra panaszkodik, hogy csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudnak belépni, sőt az üzenetek kézbesítése is elég hektikus. Annak ellenére, hogy az információk elég homályosak, annyi biztos, hogy a probléma még február első hetében kezdődött, azután, hogy a Microsoft egy január…
A Google csütörtökön jelentette be, hogy közel egy évnyi, alig több mint egy tucatnyi országra kiterjedő tesztüzem után szinte az egész világon - köztük Magyarországon is - elérhetővé tette YouTube Go programját. A sima YouTube-tól elváló alkalmazás különlegessége, hogy extrém takarékos módon bánik a mobil sávszélességgel - annyira, hogy akár élő…
A vállalatoknak dönteniük kell, hogy felváltanak végre a Windows 10-re, vagy maradnak a Windows 7-nél, és elkezdik használni az előfizetéses Office 365 szolgáltatásokat. A Microsoft a TechNet blog múlt heti bejegyzésében erősítette meg, hogy az Office 2019 csomag alkalmazásai már csak a Windows 10 operációs rendszer alatt lesznek elérhetők, vagyis Windows 10-re…
Az egyik hazánkban is elérhető nagy, nemzetközi webáruház összegyűjtötte a tíz legkeresettebb keresőszót és a tíz legfurcsább keresési kísérletet tavalyi évből. Hát mit ne mondjunk, jókat röhöghettek magukban. A 2017-es év sem telt eseménytelenül. A magyar webáruházakat is elemző Similarweb adatai alapján komoly fejlődésen mentek keresztül a hazai webáruházak, mind…
Itt a 10x gyorsabb telefontöltés: Az már korábban kiderült, hogy a Huawei vezeték nélküli töltés helyett a gyorstöltésre fókuszál. Most pedig bemutatta új technológiáját, amellyel mindössze 5 perc alatt már félig van a teljesen lemerült aksi. Érdekes videót tett közzé a Huawei Watt Lab, a kínai gyártó akkumulátorokkal foglalkozó, így az…
Az idei CES-en mutatta be és rögtön innovációs díjat is kapott érte, a vezeték nélküli töltési technológiával foglalkozó Ossia cég azt az AA elemet, amelyik sosem fogy ki a szuszból.   Bár a ceruzaelemeknek ma már közel sincs olyan jelentőségük, mint pár évvel ezelőtt, de azért még jó pár eszköz…
A készlethiánnyal kapcsolatos problémák mellett jelentős drágulást okoz a videokártyák piacán a mára szinte megkerülhetetlen gazdasági tényezővé vált kriptopénz. A tehetősebbek nemcsak felvásárolják a virtuális valuta bányászatához nélkülözhetetlen hardvereket, de – hogy szándékosan vagy sem – tesznek is azért, hogy a szegmens jelentős áremeléssel reagáljon a techvilágot érintő őrületre. Ha…
2018. január 1-jétől nem használható a hazai kékszámszolgáltatás a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság rendelete nyomán, tájékoztatott a hatóság. A 40-es előhívójú számokat használó intézményeknek, cégeknek két évük volt áttérni más hívószámokra, és jellemzően a 80-as zöldszámok vagy vezetékes, hagyomámyos telefonszámok mellett döntöttek. Az új elérhetőségekről az érintett intézmények, cégek…
Példás gyorsasággal reagált a szinte mindegyik otthoni és munkahelyi számítógépet érintő, nemrég felfedezett processzorgyártási hibára a Microsoft. Minden támogatott Windows-verzióban lezárják a biztonsági rést. A rossz hír, hogy amelyik gép megkapja a frissítést, az utána vélhetően lassabb lesz. A Microsoft az elmúlt években néhányszor már adott ki olyan frissítést, amelynél a…
A Cosmo Connected sisakra szerelhető lámpája nemcsak világításnak és irányjelzőnek használható, de érzékeli, ha a viselője fékez, vagy ha baleset éri.   Kerékpárral vagy motorral utazni ma sem egy életbiztosítás, pláne nem egy forgalmas úton, sötétedés után. A "Látni és látszani" elv ellenére sok baleset történik évente azért, mert a…
Hetedik születésnapját ünnepli sokak kedvenc üzenetküldője, a Viber. Ennek alkalmából hagyományos telefonálásra is elhasználható krediteket osztanak szét az alkalmazásban. Hetedik születésnapját ünnepli a Viber, a világ egyik vezető üzenetküldő alkalmazása. Az alkalmazást 2014-ben felvásárló és azóta üzemeltető Rakuten szerint a Viber elsődleges célja a szabad és biztonságos kapcsolatteremtés az emberek között –…
Az elmúlt években már tapasztalt jó szokása szerint az év utolsó hónapjában mindenkiről egy személyre szabott videót állított össze a Facebook. Az elmúlt év áttekintése oldal ezúttal is több érdekességgel szolgál. Kiderül például rajta, hogy idén mennyi új (facebookos) ismerősünk lett, vagy például az is, hogy ismerőseink hány alkalommal válaszoltak…
A Facebook igen csak figyeli a trendeket és igyekszik követni a felhasználói szokásokat: ezért kiadott egy spéci új Messengert, amit a 6-12 éves gyerekeknek szán. Hétköznapi jelenség, hogy általános iskolás gyerekeknek is van okostelefonja, vagy szórakozás céljából kapnak kézbe tabletet otthon, a Facebook ezért is készített a 6 és 12…
  Már 25 év telt el azóta, hogy Neil Papworth, aki akkor szoftverfejlesztőként a Vodafone-nak dolgozott, elküldte az első szöveges üzenetet kollégájának. 1992-ben egy akkor 22 éves programozó, Neil Papworth forradalmi cselekedetet hajtott végre: üzent a kollégájának, Richard Jarvisnak. De nem akárhogyan, hanem digitálisan, a számítógépéről. December lévén pedig az…
A Facebook hosszú évek óta jelentős mértékben rontja a rendszerébe töltött képek minőségét. Most végre lépnek előre egy nagyot – mutatjuk, hogy mennyire látványos az eredmény. Miközben mára a középkategóriás telefonokkal is egészen jó minőségű fotókat lehet csinálni, a Facebook üzenetküldője igencsak lemaradt ezen a téren. A Messengerben rengeteg dolog…
Szánjunk kis időt Gamil-ünk biztonságára! Most egy pár perces rutinnal és persze pár kattintással sokkal biztonságosabbá tehetjük Gmail-fiókunkat! A Google egy új fejlesztésnek köszönhetően mostantól mindenkinek egyénileg segít biztonságosabbá tenni a fiókját, ehhez pedig csak néhány kattintás és egy-két perc szükséges. Nemrég jelentette be a Google, hogy ezentúl minden eddiginél nagyobb…
Instant Apps néven a Google alkalmazásboltjában már elérhetőek olyan applikációk, melyeket nem kell egyből letöltenünk ahhoz, hogy  kipróbálhassuk. Pár hete érkezett el az a pillanat, amikor is az Instant App megjelenésével még könnyebb lesz az app-ok kiválasztása. Egyszerűen csak simán kipróbálhatunk bizonyos programokat anélkül, hogy azokat egyből meg kellene vásárolnunk,…
Nem is oly rég frissült a Skype mobilos verziója. Most pedig az asztali gépekre szánt verzió lett fiatalosabb. A mobilos verzió korábban az üzenetküldő alkalmazásokra hasonlító verzióra frissült, ami egyszer már nagyon nem jött be, de talán most a asztali PC-s verzión igen. A felhasználók gyülölték a Skype mobilos alkalmazásának megújítását,…
Pár napja újra működik London legnagyobb reklám kivetítője, mely már elhozta az utcai reklámokba is a jövőt: rejtett kamerák, célzott hirdetések a Piccadillyn Ez év januárjában kezdték el felújítani London egyik legismertebb látványosságának számító fényreklámot a Piccadilly Circuson. Pár napja, különösebb ceremónia nélkül adták át és újra világít a hatalmas…
Újabb igen veszélyes Facebook kihívás terjed, a rémisztő kihívás nyomán nyugat-európai fiatalok tűnnek el. 48 órára el kell tűnniük otthonról, és az nyer, akit több aggódó rokon és barát keres a közösségi oldalakon. A kihívásban arra buzdítják a gyerekeket, hogy 2 teljes napra bujjanak el a szüleik elől, higgyék azt, hogy…
Elérkezett ez a pillanat is, amikortól már nem fejlesztik tovább a Windows Phone-okat, hiszen belátták, hogy nincs értelme. A Microsoft-os Joe Balfiore múlt heti, sorozatos Tweet-jeiből világossá vált, hogy a szoftveróriás nem fejleszti tovább a Windows Mobile vonalat, innentől kezdve maximum bugokat fognak kijavítani, illetve néha 1-2 security update is…
A Mozilla megrázta magát és arra készül, hogy letaszítsa a trónról a Google Chrome-ot. Ezért aztán csinált egy teljesen új Firefox böngészőt, ami kenterbe verheti a Chrome-ot. A fejlesztők szerint a tavalyi Firefoxnál kétszer gyorsabb lett a Quantum névre keresztelt böngésző, miközben 30 százalékkal kevesebb memóriát fogyaszt, mint a Chrome. A…
A Retro Games Limited bejelentette, hogy a klasszikus Commodore 64 mini változatát fogják 2018-ban piacra dobni. A Commodor 64 inkább számítógép, mint konzol, de a jövőre piacra kerülő modellnél inkább a gaming aspektusra fognak fókuszálni. Az eszközön, mely sokak szívét fogja megdobogtatni és melyhez sokunknak kellemes emlékei fűződnek, 64 játék lesz…
Meglepő és határozott döntést hozott a Microsoft. Sok Windows telefonon búcsút mondhatunk a Skype alkalmazásnak.   Többféle platformot használók is üzenetet kaphattak a Skype-tól az elmúlt hetekben, ami arról tájékoztatja őket, hogy az általuk használt programverzió támogatása megszűnt július 1-én. Ilyen üzenetet kaptak a Windows Phone 8, Windows Phone 8.1, Windows RT, Windows 10…
2018 márciusban megszűnik a Google Drive támogatása, jelentette be a múlt héten a Google, melyet sokan félreértették.   A Google Drive a felhasználók fejében nemcsak a felhő alapú tárhelyhez hozzáférést adó alkalmazást, hanem magát a tárhelyet is jelenti, ezért amikor a Google bejelentette, hogy a Drive alkalmazást 2018 márciusától nem…
Egy most bevezetett virtuális bankkártya segítségével szeptembertől bármely bank ügyfele számára elérhetővé válik az érintéses mobilfizetés élménye. Az OTP Bank június közepén jelentette be a bárki által letölthető Simple alkalmazással megoldott érintéses mobilfizetési megoldását, melyet eddig csak az OTP által kibocsátott kártyával rendelkező ügyfelek használhattak. A pénzintézet jelentése szerint az új…
Még azelőtt kipróbálhatjuk a svéd bútoráruház új katalógusának bútorait otthon, hogy megvennénk őket. A kiterjesztett valóság révén élethű méretben betehetjük majd az IKEA bútorait a lakásunkba, hogy mobilon lássuk, jól mutatna-e kiszemelt helyén – és ehhez meg sem kell venni a bútort. Amikor valaki az IKEA katalógusait nézegeti, vagy az üzletben…
A Kingston, a világ vezető független memóriagyártója bejelentette legújabb microSD kártyaolvasóját, a MobileLite Duo 3C-t. Az eszközt kifejezetten USB Type-C portokkal rendelkező készülékekhez fejlesztették, ám kettős csatolófelülettel rendelkezik, így USB-A és USB-C típusú portokkal is használható. A MobileLite Duo 3C megfelel az 1. generációs USB 3.1 (USB 3.0) specifikációnak, és gyors…
Zsarolóvírusnak hitte mindenki, de szinte biztos, hogy a Petya készítői nem akarnak pénzt, céljuk a rombolás, a visszaállíthatatlan károkozás. Pár napja újabb zsarolóvírus söpört végig a világon, elsősorban Európán. Az Ukrajnából indított kártevőt alaposabban megvizsgálva – egymástól függetlenül – a Comae Technologies és a Kaspersky szakértői is arra jutottak azonban,…
Minden felhasználónál bekapcsolta a Facebook azt a funkciót, amely pillanatok alatt megmutatja, hol található a környéken ingyenesen használható wifi. A Facebook alkalmazásba épített, tavaly már tesztelt, a napokban világszerte mindenkinél aktivált wifi-kereső egyszerű, gyorsan átlátható formában tárja elénk az aktuális tartózkodási helyünk környékén lévő ingyenesen használható wifi hotspotokat. Az androidos telefonokban…
A MÁV hivatalos menetrend-információiból dolgozik, de az eddigi menetrendes megoldásoknál több szempontból is praktikusabb menetrendet készítettek magyar fiatalok. Egy újabb, a mindennapi közlekedést megkönnyítő messengeres (chat)bot állt a tömegközlekedéssel utazók szolgálatába. A Sihuhu bot segítségével a MÁV menetrend-információival kapcsolatban tájékozódhatunk, ehhez pedig nincs másra szükségünk, mint telefonunkra és a Facebook…
Luxusmárkákkal is összeállt egy appfejlesztő annak érdekében, hogy könnyen ki lehessen választani a tökéletes rúzst, és ez csupán az egyik modulja egy különleges, sminkelést segítő alkalmazásnak. Szinte pillanatok alatt csinált nemzetközi karriert az év elején egy eddig ismeretlen fejlesztői capat. A programot vagy félmilliárdan töltötték már le, és hirtelen népszerűvé…
Nagy sikert arat ez a retró billentyűzet, amely sokkal hangulatosabbá teszi mobilon és tableten is a pötyögést. Nem lehet azt mondani, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi. Itt van például a Penna, amire Indiegogón már több mnt 750 ezer dollárnyi előrendelés jött össze: a modern mobilokhoz és tabletekhez készült billentyűzet…
Szokatlan lépésre szánta el magát a Microsoft, mivel szerintük újabb globális kibertámadás várható. A WannaCry-para után hamarosan újabb, globális kibertámadás érheti el a világot – figyelmeztet a Microsoft. A vállalatnál olyannyira komolyan veszik a dolgot, hogy ismét minden Windows-verzió frissítést kap, egy hónapon belül másodjára még az évek óta nem támogatott…
Jellemzően kétszázezer forint alatti készülékeket választunk, egyre ritkábban cserélünk megjelenítőt. A 32 hüvelyk a menő, mert az olcsó. Nemrégiben írtak arról, hogy a tévéműsor miatt egyre kevesebben kapcsolják be televíziókészülékeiket. De akkor mire, illetve hogyan használják az emberek a zajládákat? Vásárlói szokások után kutakodtunk. Van még kereslet a FullHD-nál alacsonyabb felbontású készülékekre?…
Egy karbantartó munkás rányomott egy olyan gombra, amelyikre nem kellett volna – a The Times értesülése szerint ez okozhatta a múlt hétvégén a British Airways globális informatikai rendszerének teljes összeomlását, amely napokig elhúzódó súlyos fennakadásokat okozott a légitársaság forgalmában. Egy alvállalkozó cég karbantartást végzett a BA londoni adatforgalmi központjában a…
Aprónak tűnő, de mindenkinek azonnal feltűnő változást eszközölt a Messengerben a Facebook. Lehet eddig fel sem tűnt, talán neked sem fog tetszeni. A Facebooknál biztosan feltették maguknak a kérdést: hogyan lehetne a Messenger hangja még idegesítőbb? És megtalálták rá a választ. Erre jutottunk a hétvégén, miután meghallottuk az üzenetküldő alkalmazás…
A Facebook szeretné kiszakítani a felhasználókat abból a "buborékból", ami csak egyféle világnézet szerint mutatja nekik a híreket. Két dolgot is kitaláltak, melyet már egy szűk körben tesztelnek is. A Facebook egyik legfontosabb tulajdonsága (már a kezdetek óta), hogy összehozza a felhasználókat. A hasonló érdeklődésű emberek egymásra találhatnak azzal, hogy…
A fizetős Apple-szolgáltatások árai a magyar felhasználóknál a múlt héten forintra váltottak az eddig használt euróról. Mutatjuk, mennyibe kerülnek majd a legolcsóbb appok és hogyan váltják az eurót. Az App Store-ban, az iTunes Store-ban, az iBooks Store-ban, az Apple Musicon és az iCloud-tárhelyen jelenleg alkalmazott euró deviza forintra változott –…
Ritka biztonsági frissítések, óriási felhasználói tábor - mégis, a Google mobil platformja biztonságosabbnak tűnik a Windows-os PC-khez képest a WannaCry-féle fertőzésekkel szemben. Az asztali és hordozható Windows-os gépek számával vetekszik az androidos eszközök mennyisége, ideális célpont lehetne tehát a támadók számára ez a felhasználói tábor. Mégis, a kis zöld robot…
Megszokhattuk már, hogy az új Androidok mindig erősebb telefont követelnek, ezért is kellemes a hír, amely a most zajló Google fejlesztői konferenciáról érkezett: az olcsó, kis teljesítményű telefonokra gondolva adják ki a küszöbön álló Android O könnyített változatát, az Android Go-t. Saját operációs rendszert kapnak tehát az egészen olcsó androidos…
Az MP3 alapjaiban változtatta meg a zenehallgatási szokásainkat, de szépen lassan a feledésbe fog merülni. A 90-es évekről sok minden juthat az ember eszébe, többek között az is, hogy a kazetták és CD-k helyett egyre inkább számítógépen, később pedig hordozható lejátszókon hallgattuk a zenét. Mindezt az MP3 formátum tette lehetővé,…
A Microsoft a titkosszolgálatokat hibáztatja, szerintük ha a hírszerzők nem tartanák titokban felfedezéseiket, elkerülhető lett volna a hétvégi globális incidens. A múlt hétvégén szerte a világon végigsöpört WannaCry zsarolóvírus egy Windows-sebezhetőség miatt tudott rekordidő alatt rengeteg számítógépet megfertőzni. Ugyan ideiglenesen megállították terjedését, de ha a történtekből nem vonjuk le a következtetéseket,…
Mostantól már mi is lehetünk navigációs hang -  Saját magunknak diktálhatjuk az útvonalat a Waze alkalmazásban Bizonyára mindenkivel megesett már, hogy egy okostelefonos vagy autóba épített navigációs alkalmazás hangutasítása nem a fülünknek megfelelő hangszínen szólalt meg. De ennek most vége, a Waze elhozta nekünk a megoldást. Csilla és András. Egyelőre közülük…
A kiszivárgott hírek alapján már idén nyáron befutnak az első Core i9-es CPU-k. Az Intel ezzel teljesen felrúgja eddig bejáratott fejlesztési ciklusát. Ízlelgessük egy kicsit: Intel Core i9. Az elmúlt nagyjából tíz év az Intel kínálatában a Core i3-as, a Core i5-ös és a Core i7-es processzorokról szólt, legalábbis a legjobb…
Már rendelhető az okoskupakkal ellátott gyógyszeres doboz, amely mobilon jelez, ha a beteg elfelejtette volna bevenni a gyógyszerét – és ha úgy akarja, az ápolót vagy az aggódó hozzátartozót is értesíti. Látszólag semmi értelme az újfajta gyógyszeres doboznak, pedig elég hasznos tud lenni. Minden egyes nap lehet újabb okos eszközről hallani,…
A felhasználók figyelmetlenségét használja ki az a támadás, ami a múlt héten bukkant fel először a Gmail-fiókokban, azóta pedig szélsebesen terjedni kezdett. A trükk lényege, hogy a felhasználók egy ismerősüktől kapnak e-mailt azzal, hogy az egy meghívó, és hogy a levélben szereplő linkre kattintva csatlakozzanak a Google Dokumentumokhoz. A linkre…
Egy évvel azután, hogy a facebookos bejegyzésekhez elkészült a sima tetszik mellé még öt típusú lájk, és miután megjelentek a posztokra, majd a Messengeren is a reakciójelek, most megérkeztek a kommentekre is és itt is elérhető már. Még 2016 elején újította meg a Facebook a lájkolást, amiket a jól megszokott “tetszik” mellett megjelent az…
A Google-t sok támadás érte az utóbbi időszakban, hogy találati listáján előkelő helyen jelennek meg a hamis hírek, vagy akár erőszakra buzdító tartalmak. Különösen az amerikai elnökválasztás időszakában érte sok kritika a keresőóriást. A Google a múlt heti közleményében jelentette be azt a lépéssorozatot, amelynek célja, hogy hosszú távon kiszűrjék ezeket…
A Microsoft legalábbis évente ennyi nagy frissítőcsomagot ígér az operációs rendszeréhez. A Microsoft régen néhány évente adott ki egy-egy új Windowst, így jutottunk el az 1987-es Windows 1.0-tól a Windows 8.1-ig 2014-re. Azután 2015-ben jött a Windows 10, ami új utat jelent: Windowst, mint szolgáltatást.  Mindez azt jelenti, hogy nem…
MP3-as zeneként, MP4-es videóként és GIF-ként is letölthető bármilyen YouTube-videó, ehhez mindössze 4 karaktert kell a linkjükbe írni. A CONV. egy kiváló YouTube-szolgáltatás, ugyanis villámgyors módon kínál a videókhoz letöltési lehetőségeket. Azonnal 3 félét, hiszen a zenéjüket vagy hanganyagukat, animációjukat és a videót magát is letölthetjük. Ehhez egyetlen dolgot kell írni…
A Facebook csevegőalkalmazásának könnyűsúlyú változata mostantól már Magyarországon is letölthető a Play Áruházból. Tavaly a fejlődő országok számára tette elérhetővé a Facebook chatkliensének lebutított, Lite nevet viselő változatát azzal a nem titkolt céllal, hogy még többen kezdjék használni a platformot - azok is, akiknek egyébként nincs lehetőségük modern készüléket használni…
Egyre többet nézzük a tévét, de már nem csak úgy, nem csak azt, és nem is csak azért, mint korábban. Ráadásul már nem is csak tévékészüléken. A karácsonyi bevásárlási lázról és az olimpia előtti felhajtásról szóló híradó-tudósítások egyik biztos pontja az a snitt, melyben az áruházi kasszától a kijárat felé tolja valaki a meglehetősen nagy képernyős, új…
A Google azt tervezi, hogy a Chrome böngésző asztali és mobilos verziójában is alapértelmezett funkcióként állítják be a reklámblokkolást – tudta meg belső forrásból a The Wall Street Journal. Még bizonytalan, hogy tényleg meglépik-e, de ha igen, az kényszerből történik, és célja a reklámpiac stabilizálása. A bevételei döntő részét reklámokból szerző Google…
Még pontosabb a Google Fordító az angol-magyar fordításaiban. A Google Fordító mától sokkal pontosabb és jobb minőségű fordítást nyújt több mint 500 millió felhasználójának, beleértve a magyar felhasználókat is. Az úgynevezett neurális fordítási technológia bevezetésének köszönhetően mától még precízebb fordításokra számíthatnak a felhasználók, amikor angolról magyarra és vissza fordítanak a szolgáltatással. A…
Beépített ujjlenyomat-leolvasóval szerelt, a tulajdonosát PIN-kód helyett ujjlenyomatával azonosító bankkártyát mutatott be a MasterCard. Két dél-afrikai banknál már tesztelte azt a bankkártyát a MasterCard, amely a mobilfizetéseknél ma is alkalmazott ujjlenyomat-leolvasó technológián alapszik. Nagy különbség azonban, hogy az ujjlenyomat-azonosításhoz eddig okostelefonra és azon futó alkalmazásra is szükség volt, az újfajta…
Aki telepítette a Windows 10 napokban érkezett frissítőcsomagját, vagy korábban a Windows bármelyik verziójához érkezett nagyobb frissítést, az jóval több szabad tárhelytől búcsúzhatott el, mint amennyire a csomagnak feltétlenül szüksége van. Most megmutatjuk, hogyan szabadíthaja fel az elfoglalt gigabájtokat. Az elmúlt napokban végre elérhetővé vált a Windows 10 nagy frissítése,…
A számítógép böngészőjéből és androidos készülékről nézve is új felület fogadja a Google Earth. Jelentjük, szebb is lett, jobb is lett! A Föld napjára időzítette a Google az egyre jobb felbontású műholdképek nézegetésére is alkalmas Google Earth új verziójának bemutatását. A szolgáltatás látványos és praktikus újdonságokat is tartalmaz. A “hasznos” kategóriába…
A Microsoft Windows operációs rendszer családja nem csak azért kerül a középpontba a héten, mert megjelent legújabb kiadása, hanem azért is, mert egyik korábbi, legendás verziója most kerek 25 éves. Redmond ugyanis kerek negyed évszázaddal ezelőtt, 1992 április 6-án készült el a Windows 3.1-gyel. Bár az operációs rendszer család ekkor…
A varázsszó kevlar, ezzel az óriási szakítószilárdságú anyaggal erősítettek meg egy C típusú USB kábelt. Bírja is a gyűrődést rendesen. Rengeteget használjuk az USB kábeleket, és sajnos ennek megvan a következménye, nem mindegyik bírja jól a strapát, van, hogy megtörnek, elszakadnak. Ez azonban nem fordulhat elő a Belkin új C…
Egy fiatalokból álló magyar fejlesztőcsapat elhatározta, hogy programozói tudását a szórakoztatás mellett szeretné jótékony célokra kihasználni, ezáltal elkészítettek egy olyan mobilalkalmazást, amelyet a hajléktalanok megsegítésére álmodtak meg. A FunByte által csak Segíts! névre keresztelt alkalmazás már most elérhető, illetve ingyen letölthető a Google Play-ről - hamarosan az App Store-ra is felkerülhet…
Az Európai Parlament elfogadta a februárban beadott javaslatot, így a közösségen belül megszűnik a roaming.   Az Európai Parlament a múlt héten megszavazta azt a határozatot, amely szerint a mobilszolgáltatóknak június 15-től nem lesz lehetőségük extra díjat elkérni akkor, ha egy ügyfél országhatáron kívül, de az Európai Unió területén belül…
Az Óbudai Egyetemen olyan okosbotot fejlesztettek ki, mely a vakok szövetségének is tetszését is elnyerte. Hangjelzéssel vagy rezgéssel segíti a tájékozódást a héten bemutatott vakvezető bot, amelyhez olyan rendszert fejlesztettek ki, amellyel akár kültéri események is akadálymentessé tehetők. Elektromos érzékelővel ellátott vakbotot fejlesztettek ki az Óbudai Egyetemen, amely egy speciális vezetőcsíkot…
Az iOS 10.3-ra frissítés két olyan hatással is van az iPhone-ra és az iPadre, ami miatt gyorsabbnak érezzük a készülékeket. Az Apple mobil operációs rendszerének 10.3-as verziójára frissítésével – ami előtt érdemes mindent menteni – gyorsulás tapasztalható az iPhone-okon és iPadeken. Ennek két oka is van – írja a BGR. Egyrészt az Apple…
Két éve már volt egy ilyen akció, most a Google Maps térképen újra Pac-Man játékterepet csinálhatunk akár saját utcánkból is. A Google két éve zseniális áprilisi turpisságot eszelt ki: Pac-Man játékká varázsolta a Google Maps térképet. Most újra lehetővé tette ezt a szórakozást, egy kis csavarral: ezúttal Ms. Pac-Man a főhős, vagyis…
Egy tábla, ami nem csak iskolába lenne jó, hanem otthonra is Bárhol a világban írhat vagy rajzolhat valamit egy alkalmazással, majd egy tábla – akár a világ másik felén is – azonnal meg is rajzolja. Ez a kütyü sok helyzetben hasznos, össze is gyűlt rá a pénz Kickstarteren. Az utóbbi idők…
Ezentúl minden héten egy alkalmazást ingyen ad a Google. Az ötlet nem új, több konkurens is él már ezzel a vevőcsalogató lehetőséggel – de persze azért így is jó ötlet. Az Amazon és az Apple egyik bevett technikája, hogy időről időre ingyen adnak a felhasználóknak olyan appokat, amelyekért alapesetben fizetni kellene.…
A Facebook ezentúl nemcsak az általunk követett oldalak esetében próbálja meg kitalálni, milyen tartalom érdekelhet bennünket. Jön az alternatív hírfolyam. Úgy tűnik, komoly átalakításba kezdett a Facebook mobilos fronton. Először csak a Messenger újdonságai érkeztek meg, majd a napokban bejelentették, a Facebook app is kap két újdonságot. És ezzel még nincs…
Sokan várták, hogy a korábbi hírek szerint, napokon belül indul a Digi, DigiMobil névre keresztelt mobil szolgáltatása. A Digi eredetileg március végén indította volna el mobiltelefon-szolgáltatását, de a médiahatóság szerint a társaság szeptember 13-ra módosította a várható kezdési időpontot. A Digi Kft. korábban március 21-ét jelölte meg a szolgáltatás megkezdésének tervezett időpontjaként,…
A Facebook a héten mindenkinek bekapcsolt egy új funkciót és ez pedig a számítógépen/laptopon keresztül történő élő videózás. A közösségi oldal nem olyan rég vezette be az élő videók készítésének és megtekintésének lehetőségét, most viszont már a mobilon kívüli másik nagy platformra is elhozta a lehetőséget. Azzal, hogy PC-ről is indíthatunk…

Bicikli lakat másképp

  • 2017. 03. 26.
  • Írta:
A német Haveltec cég kerékpárlakatján nincs se számzár, se kulcslyuk, helyette a mobilunk – és egy apró kütyü – segít azt kinyitni. Az utóbbi időben több olyan kerékpárkütyü is készült, ami nagy hasznára válhat a bicikliseknek. Több magyar fejlesztés is létezik, melyek igencsak hasznosak például a bicikli markolat tekintetében is,…
Egy, a napokban tartott nemzetközi lakberendezési kiállításon mutatkozott be az alábbi sokoldalú dohányzóasztal, amely eredeti funkcióján túlnőve, hűtőszekrény, sőt telefontöltő is egyben. A közösségi finanszírozás keretében, az Indiegogón gyűjti a pénzt a Sobro nevű dohányzóasztal, amely egyúttal hűtőszekrény, telefontöltő, sőt zenedoboz is. A háromrekeszes asztalnak van egy kompresszora, amelynek hűtési hőmérsékletét az asztal…
A Google Térkép fejlesztői nem ülnek ölbe tett kézzel. Most éppen arra a problémára találtak megoldást, hogy visszataláljunk az autónkhoz, ha nem emlékszünk, hol parkoltunk. A Google térképalkalmazása képes megjegyezni, hol hagytuk az autónkat, ráadásul ha a szimpla odairányítás nem lenne elég, képet is mutathat a helyről. Különösen külföldön vagy idegen helyen lehet…
Megszületett a Google Jacquard projektjének első, kereskedelmi forgalomba kerülő darabja. A kerékpárosoknak szánt „okosdzseki” a neves Levi’s céggel együttműködésben készült és hamarosan kapható is. Hamarosan kapható a Levi’s és a Google okosdzsekijeMég tavaly, a Google I/O konferenciáján hallhattuk, hogy a Levi’sszel együttműködve aknáznák ki a hordható technológia nyújtotta előnyöket. Már…
Ha minden jól megy, a weboldalak minden extra nélkül tudni fogják, hogy robot vagy ember látogatja-e őket, mert a Google láthatatlan reCAPTCHA-t fejlesztett. Amióta az eszünket tudjuk, a webes szolgáltatók küzdenek a robotok ellen; a site-okra beregisztráló, és kommentelő automata rendszerek sok üzemeltető életét keserítették és keserítik meg. A CAPTCHA,…
Még ebben a hónapban megérkezhet az Apple mobil operációs rendszerének frissítése, és talán még soha nem volt annyira fontos, hogy a frissítés előtt biztonsági mentést készítsünk. Elmondjuk, miért. Hamarosan megérkezik az érintett iPhone-okra, iPadekre, iPod Touchokra a figyelmeztetés, hogy lehet frissíteni az iOS 10.3-ra. Mielőtt azonban engedélyeznénk ezt, igen fontos,…
Kiszivárgott információk szerint a Spotify heteken belül megegyezhet a nagy zenekiadókkal arról, hogy a szolgáltatást ingyen használók jó ideig nem hallgathatják a friss slágereket és albumokat. Szép siker, hogy a Spotify már 50 millió előfizetővel rendelkezik, de a nagy zenekiadók szemét továbbra is szúrja, hogy a több mint 100 milliós felhasználói…
Ha tényleg szeretnénk, hogy androidos telefonunk kezdőképernyője, ikonjai, háttérképe minket jellemezzenek, akkor keressük fel a Google új, jópofa tesztet kínáló weboldalát. Megvásárolhatjuk ugyanazt az androidos telefonmodellt, mint még sok ezer felhasználó, ez azonban nem jelenti azt, hogy ugyanúgy kellene a telefonnak kinéznie, ha bekapcsoljuk azt. Különféle ikonokkal, háttérképekkel ki-ki a…
A legtöbb felhasználó számára a Nokia jóval ismertebb márka a Withingsnél. Talán épp ez a tény állhat a finn cég döntése mögött: kivezeti a fitneszmárkát, és az egészségügyi termékek ezután inkább a Nokia égisze alatt kerülnek forgalomba. Tavaly nyáron vásárolta meg a Nokia az intelligens egészségügyi és fitnesztermékeket gyártó Withingset…
Kereskedelmileg agresszív lépésre szánhatja el magát a Microsoft, melynek sokan nem fognak örülni. Jönnek a Windows 10-be a reklámok? A Windows 10 következő nagy, áprilisban érkező Creators frissítését tesztelők figyeltek fel arra pár napja, hogy a legutóbbi buildben több helyen is, de leginkább File Explorerben (Windows Intéző) promóció jelent meg,…
Se pénztárcának, se okostelefonnak nem kell már nálunk lennie ahhoz, hogy fizessünk a boltban, elég egy ilyen gyűrű is, ami Londonban már ki is próbálható. PayPass-szal mehet? – ez a kérdés gyakran elhangzik kártyás fizetéskor. Egy új módszernek köszönhetően a kérdés a jövőben már ez lehet: gyűrűvel mehet? Se pénztárca,…
Egy brit cég előrendelhetővé tette a világ első okosóvszerét, mely méri a teljesítményt és még a pózok számát is lementi - az eredményt pedig megoszthatjuk ismerőseinkkel is. A különböző okoskütyük és a számtalan viselhető eszközök után cseppet sem meglepő, hogy egy óvszergyártó cég úgy döntött, kifejleszti a világ első okosóvszerét. Az…
A múlt héten volt öt éve, hogy a Google megnyitotta Play Store néven virtuális áruházát, ahol lényegében mindent megtalálhatunk, amire szükség lehet, meg egy rakás mást, amire véletlenül sincs. A Google Play Áruház 2012. március 6-án startolt, noha a digitális tartalomszolgáltatás már 2008-ban elindult Android Market néven. Jelenlegi formáját, ezen a néven…
"Vitatott" feliratot kaphatnak a kétes tartalmú hírek a Facebook felületén. A külső szervezetek által ellenőrzött, félrevezetőnek ítélt cikkekre az oldal megosztásnál is figyelmeztet majd a Facebook. Tovább folytatja a harcot az álhírnek vélt tartalmak ellen a Facebook, a közösségi oldal a jövőben a megkérdőjelezhető hitelességű hírek alatt piros felkiáltójellel kiemelt,…
A Microsoft kitalált valamit, ami a felhasználóknak nem tetszett, de úgy tűnik hajlandó változtatni rajta. A Microsoft nem is olyan régen vezette be a kötelező frissítéseket a Windows 10-ben: a csomagok nemcsak automatikusan érkeznek meg a számítógépre, hanem a telepítés is automatikusan elindul. Ezzel csak az a baj, hogy több…
A Gmailben eddig 25 megabájtban maximálták a fogadható csatolmányok méretét, ez azonban most változik.  Ha fájlküldésről van szó, az emberek döntő többsége az e-mailt választja, ennek azonban van némi hátulütője: nem lehet akármekkora fájlokat csatolni és küldeni. A Gmail esetében ez utóbbit például 25 MB-ban szabályozták – eddig. A Google…
Manapság, amikor minden perc számít, jól jöhet egy olyan módszer, amellyel szinte pillanatok alatt feltölthető egy telefon. Nem csak okostelefonokat, tableteket mutattak be a gyártók az idei MWC-n, a kínai Meizu például itt demonstrálta, mit is tud új Super mCharge technológiája: mindössze 20 perc alatt tölt fel teljesen egy lemerült telefont.…
A Nokia 3310-ről rengeteg embernek a Snake jut eszébe. A mobil visszatérése okán most nosztalgiából mobilon és böngészőben is játszhatunk vele. A Nokia 3310 visszatért ugyan – méghozzá jó okkal –, de a nosztalgia nem teljesen a régi, hiszen a legendás mobilt modernizálták. Erről a telefonról rengeteg embernek a Snake, vagyis a kígyós játék…
Újít vagy csak visszavonulót fúj a Google: eltűnik a 30 másodperces kikapcsolhatatlan hirdetés a YouTube-ról. A vállalat kettős szorításban fulladozik: a felhasználók elégedetlensége mellett a versenytárs kihívásának is meg kell felelniük. A Google képviselője a hétvégén jelentette be, hogy egy olyan hirdetési formát vonnak vissza a YouTube-ról, mely már rég a…
Az új típusú személyi igazolványra is fel lehet tölteni a vasúti bérletet, a szolgáltatást a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon kísérleti jelleggel vezette be a MÁV-Start Zrt. Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára a fejlesztést bemutató budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az új alkalmazás biztonságos, ellenőrzött, a személyi igazolvány biztonsági funkcióit nem sérti. Hajzer…
A hollandok egy új ötlettel próbálják megmenteni a mobilozó gyalogosokat. Vagy rendszer szinten tesznek valamit, vagy kisétálnak a figyelmetlen gyalogosok az autók elé. Egy hollandiai kisváros Bodegraven lesz az első színhely, ahol a HIG Traffic System ledes útburkolati világítását használják majd. A rendszer neve +Light Line és kapcsolatban áll a normál közlekedési…
dfp Tizenöt évvel ezelőtt nagyon más volt még a mobiltelefonok piaca, egy bizonyos finn gyártó uralta a területet, azóta pedig rengeteg változás történt, ikonikus nevek tűntek el, majd tértek vissza, 2017 pedig ebből a szempontból is rendhagyó lehet. Az új 3310, nem lesz egy iPhone vagy Galaxy verő, viszont nagyon cuki,…
A Logitech bemutatta forradalmian új Spotlight™ nevű prezenterét. A korábbi, hagyományos eszközökkel ellentétben a Spotlight arra lett tervezve, hogy használatával az előadó minél magabiztosabbá válhasson. A Spotlight jóval túlmutat egy egyszerű lézer pointeren, mivel lehetővé teszi egyes, a képernyőn található tartalmak kiemelését, nagyítását, így segítve a beszélő szavainak alátámasztását. “A…
Swarovski kristályokkal díszített monitorral rukkolt elő az AOC. Két teljesen átlagos képességekkel megáldott, de dizájn terén különleges monitort mutatott be az AOC. A Q2781PS és Q2781PQ belső felépítés alapján teljesen azonosak, ahogyan arra a típusjelzésből következtetni is lehet: mindkét kijelzőbe 27 colos, QHD felbontású (2560×1600 pixeles) IPS LCD-panel került, 1000:1-es kontraszttal,…
Igazából semmi meglepő nincs a dologban: a partnerek nem jöttek, a konkurencia pedig most már a régióban is nyomul. A hazai fejlesztésű MobilTárca 2014 elején indult útnak, amelyet a MobilTárca Szövetség három mobilszolgáltató (Telenor, Vodafone és Magyar Telekom) illetve az OTP és a SuperShop valamint 1000 önkéntes tesztelő bevonásával indított.…
Az érintőkijelző mellől lassan minden egyéb kezelőszerv eltűnik az iPhone-okon: a vállalat legfrissebb, ujjlenyomat-érzékelésre vonatkozó szabadalma az előlap utolsó fizikai gombját szüntetheti meg. Megkapta a szabadalmi oltalmat az Apple "interaktív kijelzőpanel infravörös diódákkal" cím alatt beadott kérelme. Ez a kialakítás lehetővé teszi, hogy a felhasználók virtuális – azaz az az…
Mostantól végre Magyarországon is hallgatható az Apple, itthon újdonságnak számító rádiócsatornája. Az Apple Music egyik legjobb szolgáltatása, az ingyenesen elérhető Beats 1 rádió már hazánkban is hallgatható. Valóban változatos zenék és világsztárok jellemzik a kínálatot. A változatosságot rengeteg rádió hirdeti, de az Apple Music online rádiója, a Betas 1 valóban megannyi…
A Facebook mindent megtesz azért, hogy a felhasználókat saját felületén tartsa és még az időjárásért se kelljen elkattintanunk. Mostantól komplett időjárás-előrejelzést láthatunk a Facebookon, a napokban mindenkihez elér a továbbfejlesztett funkció.   Néhány évvel ezelőtt a Facebook főhadiszállásán kitalálták, hogyan lehetne még hasznosabb a felhasználók számára a közösségi oldal. A…
A Chrome és a Firefox is újított a biztonság terén. Mostantól látványosan jelzik, ha egy weboldal nem biztonságos, azaz ha nem használ SSL tanúsítványt. A Google több éve dolgozik azon, hogy még biztonságosabbá tegye a webet, sőt ennek érdekében kényszerintézkedéseket is foganatosított. Azért, hogy a weboldalak üzemeltetői áttérjenek a biztonságosabb…
A kép a képben funkciót jól ismerik a tévénézők, és hamarosan a Windows 10-ben is meghonosodhat.   A kép a képben segítségével dolgozhatunk egy táblázaton, miközben egy kis ablakban filmet nézünk, vagy chatelünk a barátainkkal. A kis ablak mindig ott marad a többi alkalmazás felett. Az új funkció neve Compact Overlay. Egy…
Egy kicsit elaludt a Samsung hazai képviselete, de egy évtized után végül csak elvetették egy független szerviztől a márkanevet használó domaint. Még 2008 őszén jegyeztette be egy a Samsungtól független vállalkozó a www.samsung-szerviz.hu webcímet, miután akkor már több éve a gyártó termékeinek garancián túli javításával foglalkozott. Bár a domainregisztrációs eljárás…
Hamarosan minden androidos telefonra és tabletre megérkezik a Google Maps új verziója, melyben három funkció is segíti a könnyebb utazást és tájékozódást. A kijelző alsó részén három új fül jelenik majd meg: a helyek, a közlekedés és a tömegközlekedés. Az elsővel a környéken található vendéglők, kávézók, éttermek jeleníthetők meg, míg…
Sem a Chrome böngésző friss verzióját, és ami nagyobb baj, a Gmailt sem fogják tudni rendesen használni azok, akiknek XP vagy Vista fut a gépükön – jelentette be a Google. Néhány napon belül hivatalosan is kigördül az asztali Chrome-böngésző legújabb, 55-ös verziója, a frissítésre pedig a Google külön is fel fogja…
Imádom a fehérvári kötődésű dolgokat. Legyen szó bármiről is, engem mindig is vonzottak az olyan lehetőségek, melyeknek ha kicsit is, de köze van Fehérvárhoz. Nem rég például az fmc.hu-n utána jártunk, mik azok az okostelefonos appok, melyek egy Fehérvárinak jól jöhetnek. Akkor még nem került bele a listába ez az…
Ezen az oldalon minőségi, szép, nagy felbontású és bármire felhasználható fotókat lehet találni és ráadásul ingyen le is tölthetőek. Akinek néha szüksége van pár ízléses képre a honlapjához, prezentációjához, blogja új bejegyzéséhez, esetleg háttérképet vagy szép facebookos borítóképet keres, az Unsplash oldalán talál olyanokat, amelyek a célnak megfelelnek. Azért ajánljuk a szolgáltatást,…
Nyelvtudományunk legnagyobb szótári projektje, A magyar nyelv nagyszótára című sorozat tartalmát feltették a netre, ingyenesen elérhető, kereshető formában. Az MTA Nyelvtudományi Intézet bemutatta A magyar nyelv nagyszótára című sorozat hatodik kötetét, ami azt jelenti, hogy A-tól EK-ig minden szócikkel elkészültek. Az újabb kötet megjelentetése mellett az összes eddigi könyv tartalmát…
Két legyet üthetnek egy csapásra a tokiói olimpián: házhoz jönnek a nemesfémek, és még a környezetet is védik az érmek elkészítésénél. 2020-ban Tokió rendezi az olimpiát, és ha minden a tervek szerint halad, a sportolók nyakábankizárólag olyan érmek kerülhetnek, amelyek kiselejtezett mobiltelefonokból, okostelefonokból, tabletekből és számítópes alaplapokból készültek – számolt be…
A Lego megcsinálta a Facebookot gyerekeknek, saját közösségi szolgáltatást indított a Lego, amit mindenben az építőkockákra alapoz. A közösségi oldalakra – a felhasználói szabályzatok szerint – nem regisztrálhatnak gyerekek, a Facebook például csak 13 évesnél idősebbek számára nyitott. Persze a gyakorlatban ezzel szinte senki nem foglalkozik, elég csak a regisztrációnál…
Hatalmasat újiít a Facebook. A a közösségi hálózat lehetővé tette USB-s hardvereszközök használatát, melyekkel fizikailag is igazolható a Facebookhoz való hozzáférés jogosultsága. Hazai politikusok, ismert személyiségek is védekeztek már azzal egy megbánt tartalommegosztás után, hogy feltörték Facebook fiókjukat – ezek valóságtartalmának alacsony volta ellenére is érdemes komolyan venni a közösségi…
A feladat nagyon egyszerű, de a végrehajtás egyszerre veszi igénybe a reflexünket és a látásunkat, így alaposan koncentrálni kell, ha új rekordot akarunk elérni ebben az ügyességi játékban. A ránézésre egyszerű, mégis kihívást jelentő és addiktív játékok fejlesztője, a Ketchapp egy újdonsággal állt elő: az Androidra, iPhone-ra is ingyen letölthető Spiral játékkal. A feladat…
A világ eddigi legvékonyabb kameratakaró eszköze arat óriási sikert a Kickstarteren: szép, kényelmes, minőségi, 0,7 mm vékony, és megfizethető. A mai világban senki sincs biztonságban, aki nem takarja le laptopján, mobilján vagy táblagépén az előlapi kamerát. Mark Zuckerbergről is kiderült, hogy ezt teszi, de ami még ennél is fontosabb: az FBI igazgatója…
Február közepétől még az eddigieknél is biztonságosabb lesz a Gmail, mert letiltja a .js fájlokat. Ezzel a lépéssel a világ legnépszerűbb levelezője megint kicsit biztonságosabb lesz. A Google már eddig is nagyon sokat tett azért, hogy a Gmail ne csak kedvelt, hanem egyben biztonságos levelező platform is legyen, de mivel a…
Már kész tény, hogy nem sokára érkeznek a reklámok a Messengerbe. A teszteket már el is indította a Facebook. Túl sokan használják már a Messengert ahhoz, hogy ne aknázza ki a Facebook. Az üzenetküldő alkalmazásban már meg is kezdték a hirdetések megjelenítésének próbaüzemét. Régóta szó van már arról, hogy a Facebook…
A Compute Card nevű újdonság egy számítógép, ami úgy hordozható, hogy közben nem laptop, és jóval kisebb is annál. A pc-gyártásban igencsak meghatározó Intel szerint a kütyü alaposan megváltoztathatja azt, amit ma a számítógépekről gondolunk. Egyetlen képernyő elég ahhoz, hogy bárhol a saját számítógépünket használhassuk, amit zsebben hordozhatunk magunkkal. Erről…
A Kickstarteren indult kampányban igen figyelemre méltó és praktikus USB kábelre gyüjtenek a közösségi kalapozás lehetőségeinek keretében. A Macneto névre hallgató mindkét végén cserélhető fejes, univerzális USB kábel szinte minden eszközhöz illeszthető. A 6 különböző mágneses fejjel bíró kábelhez a gyártó a következő csatlakozókat adja:     - USM-Mini B…
Az LG többféle időben is próbálta már bemutatni aktuális csúcskészülékét – idén megint az MWC-re időzít a gyártó. Az LG már tavaly is a riválisokkal egyszerre, az MWC-n jelentette be akkori csúcsmobilját, a G5-öt, a korábbi években viszont többször is előfordult, hogy csak a barcelonai rendezvényt követő hetekben ismerhette meg…
A Samsung legújabb innovációja, amelyet egy magyar kutatócsoport módszerét használva fejlesztett, színtévesztő emberek millióinak életminőségét fogja jelentősen javítani. A SeeColors a világ első olyan mobilalkalmazása, amely meghatározza a színtévesztés fajtáját és mértékét, majd ahhoz igazodva a SeeColors Smart TV alkalmazás újrakalibrálja a néző számára a televízió képernyőjét. A színtévesztők így…
A Dellt leginkább a hordozható számítógépek miatt ismerik a felhasználók, pedig a vállalat monitorban is erős. Készülékei ráadásul rendre nemcsak jól sikerülnek, hanem ár/érték arányban is remekelni szoktak. No nem minden esetben, de az UltraSharp UP3218K-tól valószínűleg senki nem is fogja elvárni, hogy kedvező árcímkét kapjon: a kijelző ugyanis 7680×4320…
Feltéve, ha eddig még nem voltunk netes előfizetők sem vezetékesen, sem mobilon. Két évig jár a havi minimum 500 megabájtos adatforgalmú alapcsomag. A Digitális Jólét Program (DJP) keretében szociális alapon meghirdetett legolcsóbb internetcsomagot, az úgynevezett digitális jólét alapcsomagot hivatalosan már január elsejétől bevezették Magyarországon, az erre jogosultak ugyanakkor legkorábban márciustól…
Elképesztő újdonságot mutatott be a CES 2017 keretein belül a Flir, akik egy igazi piaci rést szeretnének betömni legújabb mobilos kiegészítőjükkel, amely nem más, mint egy hőkamera, amelyet bármilyen Androidos készülékhez csatlakoztathatunk, ha van rajta USB-C port. A cég rögtön kétféle típust is bejelentett, így a szimpla Flir One 199 dollárba…
Szép háttérképeket szeretnél számítógépedre? Ezt a programot töltsd le, és megkapod! Ez az ingyenes program Windowsot futtató és Apple számítógépekre is szép háttérképeket varázsol, rengeteg csodás fotó közül lehet válogatni benne. Számítógéped háttérképét gyorsan megunhatod, így nem árt egy olyan programot beszerezni, amelyen ingyenes fotókból egyszerűen és gyorsan lehet válogatni, majd…
Az Everlast tényleg egy hagyományos, régi módi jegyzetfüzet, de van egy különleges képessége is. Bár a mobiloknak és táblagépeknek köszönhetően ma már lehetőségünk van arra, hogy könnyen és hatékonyan jegyzeteljünk, sokan még mindig a jegyzetfüzet használatára esküsznek. Vagy érzelmi okokból, vagy mert kényelmesebb, vagy éppen azért, mert a papírra bármilyen…
A takarékoskodáshoz egy kiadáskövető alkalmazás nagyon jól jön, és ehhez is tudunk egy ingyenes, ráadásul magyar megoldást ajánlani. Ha minden nap látja, hogy mire mennyi pénz ment el az adott hónapban, sokkal takarékosabbá is válhat. Óvatosságra intheti például egy kiadáskövető alkalmazás, amely tudatos pénzköltésre sarkallja, ha komolyan veszi a kitűzött…
Hamarosan már csak okostévék lesznek az üzletek polcain. A Samsung például már be is fejezte a butatévék gyártását, valószínű, hogy a többiek gyorsan követik majd példáját. A világ folyamatosan fejlődik, és az egykoron forradalminak számító megoldások bekerülnek az alapszolgáltatások közé. Ez a világ rendje, nem is lehet, de nem is kell…
2 TB mostantól a legnagyobb pendrive, az elkövető pedig nem más mint a Kingston, aki a DataTraveler Ultimate GT-vel ráduplázott az eddigi csúcsára. A Kingston 2013-ban mutatta be 1 TB kapacitású DataTraveler USB stickjét, most pedig érkezett az utód, amely a DataTraveler Ultramate Generation Terabyte nevet kapta. Két verzió készül…
Megint egy olyan ötlet, ami nagyon egyszerű, adott esetben mégis életet menthet. Számtalan olyan felokosított kütyüt láttunk már, aminek sok értelme nincsen. A Dring Smartcane viszont nem tartozik ezek közé: ezúttal egy egészségügyi eszközről van szó, mégpedig egy mankóról. A Dring Smartcane-t egy Nov’in nevű francia cég fejlesztette. Egészen egyszerű ötletről…
Kísérleti jelleggel e-papírból készült menetrendeket kapnak egyes londoni buszmegállók – ezek a három A4-es oldalnak megfelelő méretű táblák így mindig az aktuális érkezési időket tudják majd mutatni a meglehetősen pontatlan hivatalos menetrend helyett. A képernyők háttérvilágítást és némi „intelligenciát” is kapnak, azaz nemcsak a következő járat beérkezési idejét láthatjuk majd,…
Magyar nyelven is elérhető és rendkívül hasznos szülői tájékoztató portált indított a Facebook. Nehéz dolguk van a szülőknek és a pedagógusoknak, sokan nem képesek lépést tartani a gyerekek által használt technológiákkal. A Facebook most elindított egy rendkívül hasznos tájékoztató oldalt, amelyen a szülők és a tanárok megérthetik a webhely működését, továbbá tanácsokat olvashatnak…
A tavalyi évhez hasonlóan az idén is minden felhasználónak elkészítette az évet saját lájkolásai és fotói alapján összegző, személyre szabott videóját a Facebook. Ha december, akkor karácsonyi készülődés éváttekintő videó a Facebooktól. Idén 1 perc 11 másodperces videókat készített mindenkinek a közösségi oldal. A rövid filmecskén megtalálhatók az ismerőseink, akikkel a legtöbbet…
A Microsoft pasziánsz kollekciója vitathatatlanul a windowsos rendszer legkedveltebb játéka. Most végre a konkurens mobil platformokon is bemutatkozhat. Korábban már jelezték, hogy tesztelik a Microsoft népszerű pasziánszjátékának androidos és iOS-es változatát. A sikeres tesztek után nemrégiben már be is került a játék mind az App Store-ba, mind a Google Play-be. A klasszikus…
Hamarosan egy újabb hasznos funkció kerülhet be a Facebook alkalmazásba, amely a The Next Web információi szerint abban nyújthat nekünk segítséget, hogy ingyenes WiFi hálózatot találjunk az aktuális tartózkodási helyünk közelében.   A legfrissebb tech hírek szerint a Facebook az iPhone-okra letölthető Facebook applikáció tesztverziójában tette elérhetővé a Find WiFi névre keresztelt…
Korábban az okostelefonok egyik legfontosabb kiegészítője a memóriakártya volt, hiszen a belső tárhelyek még csak 4-8GB környékén jártak, melyből maga a rendszer sokat rögtön meg is evett. Manapság még mindig fontos kiegészítőről van szó, de a belső tárhelyek megnövekedése okán sokan már nem tartották kötelező vásárlásnak. Ennek egyik fő oka…
A katolikus egyház egyre többször igyekszik bebizonyítani, hogy megpróbálnak haladni a korral, de a legfrissebb tech hírek szerint most egy olyan elképesztő újdonságot álmodtak meg, amire talán senki sem számított. A skót Leo Cushley atya ugyanis bejelentette az egyház legújabb találmányát, amely Sinder név alatt azoknak a hívő katolikusoknak szól, akik…
Az informatika nem csak a kórházakban dübörög, hanem a zsebünkben lévő okostelefonok és karunkra csatolt okosórák is egyre több egészségügyi adatunkat képesek mérni. Eközben a betegek ellátását szolgáló egyik legfontosabb dokumentum az orvosok által kiállított vény viszonylag érintetlenül maradt. Vagy legalábbis kevesen tudják, hogy már most létezik Magyarországon is olyan…
Bő egy éve üzemel az a kormányzati rendszer, amellyel bárki ellenőrizheti egy gépjármű nyilvántartásban szereplő adatait. A vásárlást segítő, visszaéléseket nehezítő szolgáltatás mostantól mobilról is igénybe vehető. Tavaly ősz óta a Magyarországon forgalomban lévő járművek összes fontos adata lekérdezhető interneten keresztül a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) Webes ügysegéd nevű…
Sem hackelési tudás, sem külön program nem szükséges ahhoz a módszerhez, mellyel több magyar felhasználó Gmail-fiókjába is bejutottak “külsősök” az elmúlt napokban. "Segííííts kérlek!! Nem tudok belépni az emailemba, és a fél életem azon van. Beléphetek a tiedbe egy fél percre, hogy emlékeztetőt küldjek rá és megcsináljam? Az életemet mentenéd…
Annyira lecsökkent a Skype népszerűsége az elmúlt időszakban, hogy a Microsoft mindent megpróbál annak érdekében, hogy visszaszerezze a csevegőprogram felhasználóit, ezáltal a napokban egy minden eddiginél nagyobb felhasználócsalogatást valósított meg. A jövőben ugyanis nem elég, hogy nem kell letölteni a Skype klienset ahhoz, hogy használhassuk a kérdéses programot, hanem mindezen…
A telefonokban már nincs több szufla, a dél-koreaiak 8 milliárd dollárért vásárolják be magukat az okos autók piacára. A Samsung Electronics megállapodott a Harman International Industries 8 milliárd dolláros felvásárlásáról, ami 28 százalékkal magasabb részvényenkénti árat jelent az elsősorban szórakoztatóelektronikai audio termékeiről ismert társaság papírjainak hétfői záró árfolyamához képest. Bár…
Az amerikai online kereskedő mostantól egy sor európai országba, köztük Magyarországra is térítésmentesen juttatja el a megfelelően nagy összegű rendeléseket. Az Amazon amerikai oldaláról itthonról nem nagyon éri meg rendelni, hiszen a magas szállítási költség és az esetleges vám teljesen elrontja a boltot. Utóbbit eddig is ki lehetett kerülni, ha…
A Google kiváló alkalmazást adott ki, amellyel a régi családi fényképek szkenner nélkül is digitalizálhatók, és olyat is tud, amit más hasonló szolgáltatás nem. Vegyük elő régi fényképeinket, a családi albumokat és próbáljuk ki, remek minőségben menti el emlékeinket az utókornak. Azt hittük, hogy a Heirloom-nál már nem lehet jobbat…
Egy újabb játék, mert játszani mindig jó. Rajzolj, és a Google új játéka megmondja, mennyire vagy ügyes ebben. A Google új, mesterséges intelligencia-alapú játéka remek szórakozás, és közben kideríthetjük, mennyire ügyesen (felismerhetően) rajzolunk az egérrel számítógépen, vagy az újjunkkal okostelefonunk képernyőjén, például sárgarépát, övet, zöldbabot vagy órát. A közkedvelt Activity…
Félsz, hogy mások is belépnek jogosulatlanul a Facebook-fiókodba? Rengeteget árthat, ha túl egyszerű vagy elárult jelszó miatt, vagy esetleg más okból idegenek be tudnak lépni Facebook-fiókunkba. Ezt egyetlen egyszerű trükkel meg lehet akadályozni. A Facebook mindent megtesz a biztonságunkért, de nincs 100 százalékos garancia arra, hogy ne törjék fel a rólunk…
Pár héten belül megújul a hazai fejlesztésű és a hazaiak közül talán legismertebb és legrégibb levelező rendszer a [freemail]. Az üzemeltetők körlevélben értesítették felhasználóikat, hogy a tesztüzem lezárultával megújítják a szolgáltatást – az új változatot jelenleg már 60 ezren használják. A bejelentés szerint mind a felület, mind a motorháztető alatti háttér…
Mostantól már okostelefonon is bemutatható az előre váltott vonatjegy, így kinyomtatás nélkül is utazhatunk november 11-étől a neten vásárolt menetjegyünkkel. A feláras vonatokon (InterCity) eddig is lehetett utazni mobilkészüléken (telefonon, tableten) tárolt digitális menetjeggyel, mától azonban a MÁV-Start összes vonatán (azaz az összes jegyvizsgálónál) bemutatható a készülékünkön tárolt PDF állomány.…
Több, mint egy évtizednyi működés után megszűnik az egyik legismertebb magyar képmegosztó oldal, a képfeltöltés.hu - jelentették be az üzemeltetők. A szájt új képek feltöltésére már csak pár napig, november 15-ig ad lehetőséget, egy hónapra rá pedig végleg bezár. Ugyanakkor az oldalon megjelent információk szerint a december 15-i megszűnés után a képek - ismeretlen ideig…
A DIGI bejelentette a terület szabályozásáért felelős Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH), hogy szándékai szerint mikor indul el saját hálózatán a mobilszolgáltatás. Az NMHH honlapján található információk szerint a DIGI idén szeptember 29-én jelentette be, hogy az ország 19 megyéjére és Budapestre kiterjedően mobil telefonszolgáltatást indítana. A bejelentés szerint a negyedik mobilszolgáltató…
Csak ránézel a mobilodra, és egy szín jelzi, hogy áll az aksid. Mutatunk egy csipet telefonos design beállítást. Az akkumulátor töltöttségének színnel való jelzése talán még a számozásnál is jobb. Ezzel a prorgammal egyszerűen beállíthatjuk ezt a funkciót. A mobilunk vagy tabletünk töltöttségi szintjének ellenőrzésére a szemünk számára a lehető…
Felismered egy 2-3 másodperces részlet alapján a zenéket? Mutatunk egy olyan kvízt, amit nem fogsz tudni abbahagyni. A SongPop 2 egyáltalán nem új játék, nem is azért említjük, hanem mert kipróbáltuk, és annyira rákaptunk, hogy érdemesnek tartjuk megemlíteni. Tényleg egy nagyon élvezetes zenei kvízről van szó, amit szó szerint fél…
Sietnie kell annak, aki Windows 7-es vagy 8-as gépet akar! A Microsoft november 1-jétől nem ad el licenceket a PC-gyártóknak, akik így nem szállítanak több gépet Windows 7 és 8.1 rendszerekkel. A Microsoft 2016. október 31-ével befejezte a Windows 7 Professional és a Windows 8.1 operációs rendszerek licenceinek értékesítését az OEM-ek…
Retro számítógép kiállítás nyílt Székesfehérváron a KÖFÉM klubházban. A nyolcvanas évekbeli mikroklubok hangulatát szeretnék megidézni a szervezők, 15 kipróbálható akkori számítógéppel, TV-kkel. A kiállítás negtekinthető Székesfehérváron a KÖFÉM klubházban, november 8-ig, hétköznapokon 8 és 17 óra között. A belépés természetesen ingyenes, sőt iskolai csoportok tanóra keretében is látogathatják. A következő gépek lesznek a…
Mint jellemzően sok szoftver, maga a Windows is tartalmaz egy-két elrejtett trükköt. Az egyik ilyen az Isten Mód (God Mode) a maga számos beállításával...   A Windows 10 egy olyan operációs rendszer, amit jó esetben nem kell sokat állítgatni, de ha valaki mégis úgy érzi, hogy neki nem elég egy-két…
Az Apple megölte az iPhone 4-et. Ez a nap is eljött, az Apple október 31. után már nem támogatja az iPhone 4 készülékeket. Két másik termék támogatása is megszűnt, de mit jelent ez a gyakorlatban? Bemutatására 2010. június 24-én került sor, és az iPhone 4 volt az utolsó iPhone melyet személyesen…
Nem szoktuk számolgatni, hogy egy-egy szoftver mennyi idős. Évről évre jönnek a szoftverek új és újabb verziói és nem is foglakozunk azzal, hogy mennyi idős például a Windows XP? Pedig lassan nagykorú lesz. Egész pontosan 2011. október 25-én jelent meg hivatalosan, vagy is betöltötte életének 15. évét.  A Windows XP…
A Viber is igyekszik a versenytársakat utólérni, ha egyáltalán utólérésről van szó. Ki tudaj már, ki követ kit, de az biztos, hogy erős a verseny az üzenetküldő appok között. Az elmúlt hetek Messengeres frissítései és a Googel Allo megjelenése után most a Viber is lépett. Egyszerűbb kezelést és még testreszabottabb,…
Attól, hogy gyenge az otthoni router jele, nem biztos, hogy le kell cserélni az eszközt. Mutatjuk, mik azok a praktikák, amit otthon is el lehet követni a joobítás jegyében. Nem feltétlen van szükség nagyon drága, hiper-szuper routerre ahhoz, hogy a jelenleg tapasztalhatónál megbízhatóbban működjön otthon a wifi-hálózat. Íme a BGR nyomán néhány trükk,…
Az elmúlt hetek talán legérdekesebb és legnézettebb YouTube élő adása az űrből érkezik. Megmutatjuk mit néz a fél világ és, hogy mit látni az űrből: A NASA Nemzetközi Űrállomás HD adása élőben HD minőségű adás sugárzására alkalmas kamerákat szerelt a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a NASA, az adás egész nap követhető.…
Manapság már egyre inkább elfogadottabb a neten történő vásárlás. Lassan-lassan már elfogadottabbnak tartott fizetési mód, ha netes rendelésnél bankkártyával fizetünk, mint az utánvétes vásárlás. De még mindig sokan vannak akik tartanak a neten történő vásárlás során bankkártyájuk adatainak a megadásától. Pedig manapság ez már teljesen biztonságos. A bankok és a…
Gondoltad volna? Hat évvel az internet első bejegyzett domainneve után, 1991. október 15-én hajnali 2 órakor megszületett az első .hu-ra végződő internetes cím. Nem is volt olyan régen, és már hol tartunk azóta. Az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet weboldala, a sztaki.hu indulása után nem sokkal jött el a…
Eldőlt, a Samsung leállítja a gyártósorokat, végleg leállították a Galaxy Note7 gyártását, az összes készülék kikapcsolására kéri a felhasználókat, visszafizeti a vételárat és speciális dobozt küld a tűzveszélyes mobil visszapostázásához. Mi az, ami marad? A harag. No meg a mémek. Összegyüjtöttünk párat a legjobbakból, mémgyűjtemény következik. Az, hogy nincs többé Samsung Galaxy Note7, nem azt jelenti,…
Az új funkció régiónkban eddig csak Lengyelországban volt tesztüzemben, de a napokban már Magyarországon is elérhető a Messenger Day, a Facebook legújabb fegyvere a Snapchat ellen. Hogy miért van jó esélye a Messenger Day-nek a Snapchat ellen? A Messeger Day segítségével olyan rajzokkal, logókkal és feliratokkal ellátott videókat és képeket…
A mesterséges intelligenciára támaszkodik a Google új okostelefonja. Lehullt a lepel a Pixel-ről. Az első példányokat elkapkodták az üzletekből, de vajon forradalmat csinálnak a Google új okostelefonjai? Éveken keresztül – egészen pontosan a megjelenése óta – a kockák kedvenc telefonjaként, igazi rétegpiaci termékként létezett az amerikai keresőóriás saját, Nexus márkanév…
A MasterCard mindig is elől járt az innovatív fejlesztések terén a bankkártyák világában. Nem véletlen ők a legnagyobb és ezzel együtt a legbefolyásosabb kártyakibocsátó cég. Most is egy korszakalkotó újításan van a sor. Tizenkét európai országba, köztük Magyarországra is elhozza a MasterCard az ujjlenyomattal és a szelfivel történő azonosítást a…
A zenei kiadók elkezdték beperelni az online videókat MP3-ba konvertáló weboldalak tulajdonosait. Ezzel elkezdték megásni az online MP3 konvertálás sírját. Egy kaliforniai perben szerzői jogokkal való visszaéléssel vádolják a német Philip Matesanzot. A keresetet a Warner nyújtotta be az USA leggazdagabb  tagállamában; a vád szerint a férfi hozta létre a youtube-mp3.org oldalt, amely az…
Újabb nagy hírű mobilgyártó céget darált be a kegyetlen piac és a konkurencia harc. Az egykor az okostelefonos piac sztárjaként parádézó kanadai vállalatnál beszüntetnek minden mobilfejlesztéssel és -gyártással kapcsolatos tevékenységet. Nincs tovább BlackBerry okostelefon! Szavatartó embernek bizonyult a céget három éve vezető John Chen. A BlackBerry vezérigazgatója ugyanis korábban többször hangsúlyozta,…
Mindannyian imádunk játszani. Főleg, ha a mindig kéznél levő okostelefonunkon van a játék. Az egyszerűnek tűnő színkiválasztó alkalmazás rendesen megtornáztatja a szemet, egy idő után komoly kihívás az újabb szint teljesítése. A ColorBlinder alapötlete ugyan nem új, de az appot a 13 éves miskolci Kiss Dániel készítette, aki ezzel ráerősít…
Már jó ideje létező szabvány, de csak most kezd hódítani az USB-C, ami minden más csatlakozót megöl majd. Korábban írtunk már róla, hogy a jackdugót elfelejthetjük, de most úgy néz ki a dolog, hogy követni fogja a HDMI is. Már évtizedek óta velünk van az USB szabvány, eddig főként pendrive-ok, egerek…
Pár napja már hazánkban is elérhető a Duo párja. Megérkezett a Google új chatprogramja, az Allo! Az intelligens Allo androidos változata már itt figyel a Play Store-ban, van aki már le is töltötte, ám a nem egyszerre történő program megjelenések miatt nem egyszerre jelenik meg mindenkinek a Play Áruházban. Az…
Talán még van, aki emlékszik a retro Polaroid fényképezőgépekre... Milyen jó is volt az azonnal elkészülő fénykép. Volt egy hangulata, bár olcsónak akkor sem volt nevezhteő. A napjainkban készülő fotóknak már több, mint 80 százaléka okostelefon eredetű, így joggal gondolhatjuk, hogy a hagyományos fényképezőgépek ideje lejárt, pláne azoké a jó…
Íme egy újabb ügyes applikáció, mely segít nekük az egészségmegőrzésben és akár még a háziorvosunk jobb keze is lehet akár. Mindig örülünk annak, ha egy-egy alkalmazás hazai vonatkozással is bír. Így voltunk ezzel a korábban már általunk is említett Laborom nevű szintén magyar és a neve álatl is jelzett szintén…
Nem sokáig maradt űr az elüldözött Uber után. A konkurensek máris lecsaptak (mint a hiénák) az Uber hagyta űrre. Itt az Uber utódjaként emlegetett Car4You! Az új próbálkozás olcsóbb, mint a taxi és már le is tölthető a szolgáltatás alkalmazása a Play Áruházból. Kérdés, mennyi ideig fog tudni megmaradni a Car4you,…
A Google hamarosan bevezeti levelezőjében, a Gmail-ben a képernyőméretet figyelembe vevő, reszponzív tervezést. A reszponzív webtervezés rugalmasságát egyre több honlapon fedezhetik fel a netezők. (Ha kipróbálják honlapunkat, az excom.hu-t különböző eszközökön, például tableten, okostelefonon és asztali számítógépen akkor láthatják is a különbséget.) A módszer lényege dióhéjban annyi, hogy az oldal…
Ennek a hírnek nem fognak örülni azok, akik korábban a SONY okostévéit választották. Meglepő és felettéb érthetetlen döntés született. Több mint ötvenféle Bravia okostévéből távolítja el a Sony a YouTube alkalmazást. Akik 2012-es Sony Bravia tévémodell tulajdonosok, októbertől már nem fognak tudni YouTube-ozni, a gyártó ugyanis eltávolítja róla a videolejátszót. Az…
Ahogy megjelent az iPhone 7, és kiderült a nagy újítás, sokak szerint inkább hiányosság, máris elkezdtek érkezni rá a megoldások. Tetszik, nem tetszik, az Apple kihagyta a jól bevált 3,5 mm-es, jack dugós fejhallgató-csatlakozót az iPhone 7-ekből (Az új iPhone 7-ről az fmc.hu-n olvashatjátok írásunkat). Egyértelmű, hogy az almás cég…
Az általános hiedelmek szerint míg egy fényképező esetén a megapixelek száma jelenti a lényeget, egy wifi-hálózatnál szinte csak a mögötte lévő internet sebessége számít. De ahogy a fotós, úgy a wifis meglátás is tévedés: ahhoz, hogy egy sokak által használt épületben vagy tömegeseményen jó legyen a vezeték nélküli hálózat, figyelembe…

Keresés

Szolgáltatásaink

Előző Következő
Notebook, számítógép tisztítás

Notebook, számítógép tisztítás

A rendszeres karbantartást, tisztítást meghálálják eszközeink! A Te notebookod is szokott melegedni? Jártál már úgy, hogy film nézés vagy játék közben...

Hálózat tervezés és kiépítés

Hálózat tervezés és kiépítés

Számítógépes hálózat nélkül ma már egy cég működése sem elképzelhető. Sőt, köszönhetően a sok "okos" eszköznek lassan otthonainkba is bekúszik...

PC és laptop fejlesztés

PC és laptop fejlesztés

Kinőtted a gépedet? Az igények túl nőttek a géped tudásán? Nem kell azonnal új gép vásárlásán gondolkodnod. Van az a helyzet...

Domain és Hosting szolgáltatás

Domain és Hosting szolgáltatás

Domainek regisztrálása és hosting szolgáltatások kedvező áron! Cégünk már több mint 8 éve saját webszervereket üzemeltet, melyek több mint száz ügyfelet...

Tanácsadás... INGYENESEN

Tanácsadás... INGYENESEN

Elvesztél a számítástechnika útvesztőjében? Nem vagy képben a legújabb technológiákkal, bővíteni szeretnéd gépedet, de azt sem tudod hogyan kezdj neki?...

Ha nálunk vásárolsz, INGYENESEN...

Ha nálunk vásárolsz, INGYENESEN...

Szaküzletünk havi rendszerességgel frissíti árlistáját. A közel 20 oldalas árlistánkban szereplő termékek mindegyike ugyan nem található meg állandó jelleggel polcainkon,...

Adatmentés

Adatmentés

Nem ismeri meg pendrive-odat vagy memóriakártyádat a számítógép? Esetleg csatlkazás után azonnal formázni akarja? NE! Ilyenkor ne csináj semmit, vedd...

Ingyenes Wi-Fi HotSpot

Ingyenes Wi-Fi HotSpot

Üzletünk előtt ingyenes Wi-Fi Internet HotSpot működik, melyet okostelefonnal és notebookkal is használhat a hét minden napján 24 órában!   Keresd a...

Vírusírtás

Vírusírtás

Lassú a számítógéped, notebookod? Esetleg a Facebook a nevedben üzenget? A böngésződ tele van kéretlen eszköztárral, sőt a böngésződ sem...

Weboldalunk sütiket (cookie) használ, mely segít számunkra, hogy színvonalasabb szolgáltatás nyújthassunk látogatóinknak. Továbbá a weboldal egyes részein személyes adatok megadására is van lehetőség melyek kezeléséről további tájékoztatásért kérjük tekintse meg az adatkezelési tájékoztatót.
Adatkezelési tájékoztató Hozzájárulok Nem járulok hozzá