Telefon: +36 (22) 504 640 Nyitvatartás: H - P: 9:00 - 17:00
Bejelentkezés

Bejelentkezés

Felhasználónév *
Jelszó *
Emlékezzen rám

Hírek

VR Kocka banner

Február 26: érkezik az LG G6 és a Samsung Galaxy S8

  • Posted on:  csütörtök, 19 January 2017 19:59
  • Írta:  gomba

Az LG többféle időben is próbálta már bemutatni aktuális csúcskészülékét – idén megint az MWC-re időzít a gyártó.

Az LG már tavaly is a riválisokkal egyszerre, az MWC-n jelentette be akkori csúcsmobilját, a G5-öt, a korábbi években viszont többször is előfordult, hogy csak a barcelonai rendezvényt követő hetekben ismerhette meg a világ, milyen érdekességet tartogat az adott évre a koreai vállalat. Igazából már eddig is sejtettük, hogy a bejelentést az MWC-re fogja időzíteni a vállalat, most viszont már a hivatalos meghívó is kiment: a benne lévő időpont pedig február 26., ami a kiállítást megelőző nap. Szinte biztos, hogy a Samsung Galaxy S8 is ezen a napon érkezik majd, és persze a HTC, a Sony valamint akár még a Huawei is dobbanthat a kiállítás előestéjén.

S8

Ahogyan korábban már írtuk, az LG nemcsak a bejelentéssel sietne, hanem azt is tervezi, hogy a premiert követően egy hónapon belül ténylegesen elérhetővé teszi a G6-ot; ennek megfelelően a készülék gyártása már a jövő hónap elején elkezdődhet. Az LG-nek a G sorozat különösen fontos, ezen a mobilon áll vagy bukik gyakorlatilag a teljes divízió eredményessége. A G5-nél a késői start és az elhibázott modulos koncepció sem tett jót az eladásoknak, így érthető, hogy az LG ezúttal miért szeretné kicsit felgyorsítani a tempót.

Közben az is kiderült egyébként már, hogy a moduláris dizájnt a G6-nál elhagyja a vállalat, és azt is tudni lehet, hogy a klasszikus 16:9-es kijelző helyett az LG 18:9-es panelt épít majd be a telefonba. Ennek pontos oka még nem ismert, de gyanítható, hogy a V10-es valamint V20-as modellekről ismerős osztottképernyős technológiát fogjuk viszontlátni valamilyen formában. Remélhetőleg idén megint egy olyan készülék érkezik, amely sikerrel fogja tudni felvenni a versenyt a Samsung és a többi gyártó legjobbjaival.

Megjelent: 1258 alkalommal Utoljára frissítve: csütörtök, 19 January 2017 20:18

Keresés

Szolgáltatásaink

Előző Következő
Ingyenes Wi-Fi HotSpot

Ingyenes Wi-Fi HotSpot

Üzletünk előtt ingyenes Wi-Fi Internet HotSpot működik, melyet okostelefonnal és notebookkal is használhat a hét minden napján 24 órában!   Keresd a...

Domain és Hosting szolgáltatás

Domain és Hosting szolgáltatás

Domainek regisztrálása és hosting szolgáltatások kedvező áron! Cégünk már több mint 8 éve saját webszervereket üzemeltet, melyek több mint száz ügyfelet...

Vírusírtás

Vírusírtás

Lassú a számítógéped, notebookod? Esetleg a Facebook a nevedben üzenget? A böngésződ tele van kéretlen eszköztárral, sőt a böngésződ sem...

Tanácsadás... INGYENESEN

Tanácsadás... INGYENESEN

Elvesztél a számítástechnika útvesztőjében? Nem vagy képben a legújabb technológiákkal, bővíteni szeretnéd gépedet, de azt sem tudod hogyan kezdj neki?...

Ha nálunk vásárolsz, INGYENESEN...

Ha nálunk vásárolsz, INGYENESEN...

Szaküzletünk havi rendszerességgel frissíti árlistáját. A közel 20 oldalas árlistánkban szereplő termékek mindegyike ugyan nem található meg állandó jelleggel polcainkon,...

PC és laptop fejlesztés

PC és laptop fejlesztés

Kinőtted a gépedet? Az igények túl nőttek a géped tudásán? Nem kell azonnal új gép vásárlásán gondolkodnod. Van az a helyzet...

Notebook, számítógép tisztítás

Notebook, számítógép tisztítás

A rendszeres karbantartást, tisztítást meghálálják eszközeink! A Te notebookod is szokott melegedni? Jártál már úgy, hogy film nézés vagy játék közben...

Hálózat tervezés és kiépítés

Hálózat tervezés és kiépítés

Számítógépes hálózat nélkül ma már egy cég működése sem elképzelhető. Sőt, köszönhetően a sok "okos" eszköznek lassan otthonainkba is bekúszik...

Adatmentés

Adatmentés

Nem ismeri meg pendrive-odat vagy memóriakártyádat a számítógép? Esetleg csatlkazás után azonnal formázni akarja? NE! Ilyenkor ne csináj semmit, vedd...

Weboldalunk sütiket (cookie) használ, mely segít számunkra, hogy színvonalasabb szolgáltatás nyújthassunk látogatóinknak. Továbbá a weboldal egyes részein személyes adatok megadására is van lehetőség melyek kezeléséről további tájékoztatásért kérjük tekintse meg az adatkezelési tájékoztatót.
Adatkezelési tájékoztató Hozzájárulok Nem járulok hozzá