Nyomtatás

Az Androidból is lesz egyszerűsített, Lite verzió

  • Posted on:  2017 May 21 19:46
  • Írta:  gomba

Megszokhattuk már, hogy az új Androidok mindig erősebb telefont követelnek, ezért is kellemes a hír, amely a most zajló Google fejlesztői konferenciáról érkezett: az olcsó, kis teljesítményű telefonokra gondolva adják ki a küszöbön álló Android O könnyített változatát, az Android Go-t. Saját operációs rendszert kapnak tehát az egészen olcsó androidos telefonok.

Optimalizált appokkal és átalakított Play Store-ral fog érkezni a Google Android Go nevű új rendszere (az Android O egy változata), amelyet azzal a bejelentéssel együtt tettek közzé, hogy immár meghaladta a 2 milliárdot azon aktívan használt eszközök száma, amelyeken Androidot futtatnak. Úgy tűnik, ez nem elég a Google-nek, és legalább még egymilliárddal növelné ezt a számot, a most bejelentett operációs rendszert ugyanis a kifejezetten olcsó, kis teljesítményű, csekély tárolóhelyű, és maximum 1 GB RAM-mal szerelt, limitált adatforgalmat elérő készülékekre szánják. Az ilyen eszközök elsősorban a fejlődő országokra jellemzők.

AndroidGo2

A Google három területre összpontosít az új rendszernél, a kevesebb memóriát, kisebb tárhelyet használó appokra, amelyek csekélyebb adatforgalom mellett is működőképesek. Optimalizálja saját appjait, például a YouTube-ot, a Chrome-ot, a Gboardot. A YouTube Go, a YouTube optimalizált változata: van benne előnézet, amellyel azelőtt felmérhető, hogy mi van a videóban, mielőtt még betöltenénk azt. Amennyiben a felhasználó eldönti, hogy megnézi a videót, még a lejátszás előtt beállíthatja annak minőségét. Ha wifin van, letöltheti a videót, és később megnézheti. Arra is van lehetőség, hogy P2P átvitellel több Android Gó-s eszköz között is megosszák a klipet.

A Google Play áruház kiemeli majd azokat az appokat, amelyeket speciálisan az ilyen, gyenge eszközök számára készítettek, de a felhasználó természetesen hozzáfér a teljes alkalmazás-választékhoz. Az Android Go 2018-ban lesz elérhető az egészen olcsó eszközök számára.

Megjelent: 2728 alkalommal Utoljára frissítve: 2017 May 21 20:12