Telefon: +36 (22) 504 640 Nyitvatartás: H - P: 9:00 - 17:00

Szolgáltatások

VR Kocka banner

Újfajta hirdetési módot tett elérhetővé a cégek számára a Facebook. A közösségi oldal szerint az újítással nem csak a hirdetők járnak jól, hanem a felhasználók is.

Az utóbbi időben a Facebook egy olyan hirdetési modellen dolgozott, ami bár alkalmas arra, hogy felkeltse a felhasználó érdeklődését, mégsem hagyja, hogy az emberek elhagyják a közösségi oldalt. A TechCrunch beszámolója szerint a végeredmény a csütörtökön útjára indított Facebook-vászon lett: ha a felhasználó mobilon vagy táblagépen egy olyan hirdetésre kattint a hírfolyamban, amit ezzel kötött össze a hirdető, a tartalom a Facebookon egy teljes képernyős multimédiás oldalon jelenik meg.

facebook canvas2

Az ötletet az adta, hogy a felmérések szerint 2011 óta megháromszorozódott a mobilos weboldalak mérete, így 5-10 másodpercig is eltarthat, mire az betöltődik. Márpedig a felhasználó ennyit nem akar egy hirdetésre várni, így egy olyan megoldásra volt szükség, ami a hirdetőnek és a célcsoportnak is megfelel. Zuckerbergék ezért egy saját fogadó oldalt építettek, aminek köszönhetően a hirdetésre kattintó júzer nem hagyja el az alkalmazást.

A fejlesztők szerint a vászon elkészítéséhez nincs szükség semmilyen extra tudásra, a hirdető néhány kattintással megadhatja, hogy milyen interaktív elemet – például animációt, videót vagy épp képet – akar megjeleníteni. Az így létrehozott tartalom az androidos eszközkre, valamin iPhone-ra és iPadre telepített Facebook-alkalmazás hírfolyamában is működni fog, sőt, a tervek szerint más appokban, például az Instagramon is lesz lehetőség a megjelenítésre.

facebook canvas3

A felhasználóknak egy kis nyíl jelzi, hogy vászon típusú hirdetésről van szó. Ha erre rábök, a tartalom teljes képernyőssé válik, amit lefelé húzva tud tovább görgetni, vagy a készüléket jobbra-balra billentve oldalra mozgatni.

A Facebook az új szolgáltatásért cserébe nem számít fel extra költséget a hirdetőnek, ugyanakkor igen meggyőző számokkal szolgál róla: a mérések szerint a felhasználók 53 százaléka kinyitja ezeket a hirdetéseket, az átlagos megtekintési idő pedig 31 másodperc.

Egy okos otthon kialakításának első és legfontosabb lépése egy új, az átlagosnál biztonságosabb zár felszerelése. Ez a minimalista darab többet tud, mint amit ránézésre gondolnánk.

Tavasszal dobják piacra azt az okosított zárat, amely egy Indiegogo-projekten kapott elegendő közösségi támogatást. A Friday Smart Lock ránézésre egy igen buta zárnak tűnik, hiszen olyan, mintha csak el kellene fordítani és már be is juthat valaki a lakásba. Ami egyébként igaz, csakhogy kézzel ez nem megy: a lakók mobiljainak közeledése nyitja ki.

Korábban is készítettek már ehhez hasonló okoszárakat, de ez egyesít minden fontos funkciót, a felszerelése és kezelése pedig nagyon egyszerű. Ha a lakásban vagyunk, vagy ha épp haza érkezünk, akkor a mobillal az ajtó elé érkezve nyílik az ajtó, de nem feltétlen csak az ott lakóknak.

SmartLock5

Ha valaki be akarja engedni a szomszédot, a takarítót, rokonokat vagy barátokat, akkor a zárhoz tartozó alkalmazásban egy érintéssel engedélyt lehet adni - ez lehet egyszeri alkalom kérésre, előre megadott és megbeszélt alkalom, vagy rendszeresen visszatérő időpont. És persze ezt a világon bárhonnan intézhetjük, hiszen a zár az otthoni wifihez csatlakozik.

A zár érzékeny az érintésre, így ha jogosulatlan személy kezdi piszkálni, máris értesítést tud küldeni az ott lakók mobiljára. A hozzá tartozó elem 1 évig bírja, a mobilokra értesítés érkezik, ha lassan le kell cserélni.

SmartLock2

A minimalista, mégis okos zárat ezen az oldalon 200 dollárért (kb. 56 ezer forint) lehet előrendelni.

Az INDIEGOGOn itt találja a kampány és a termék részleteit...

2016 March 03 16:14

Ingyenes Wi-Fi HotSpot

Üzletünk előtt ingyenes Wi-Fi Internet HotSpot működik, melyet okostelefonnal és notebookkal is használhat a hét minden napján 24 órában!

 

Keresd a jelet!

Telefonodon vagy notebookodon keresd az “Excom Free HotSpot” nevű Wi-Fi jelet, csatlakozz... és a böngésződben megnyíló oldalon jelöld be, hogy elfogadod a használati feltételeket, majd CSATLAKOZZ! És élvezd az internetet! Ingyenes netünk sebessége 5Mbps / 2Mbps. Ez a sebesség ugyan nem világbajnok, de arra, hogy szükség esetén kényelmesen tudj Facebookozni, emailezni, vagy csetelni, arra pont jó. És szinte az egész Gyümölcs utcában fogható!

 FB jegyzet 2016

Az INDIEGOGO közösségi oldalon gyüjtenek annak a forradalmian új kijelző sorozatgyártásához, amely leginkább az e-book olvasokhoz hasonlítható. Az onnan megismert e-ink technológiával készülő monokróm kijelzőt építenék egy iPhone 6-hoz használható telefontok hátuljára. A telefontok egyben egy kiegészítő akkumulátort is tartalmaz, mely kb. 4 óra áram ellátást tud biztosítani még a lemerülőben lévő iPhone-nak. A popSLATE kijelzője teljesen testreszabható, a felhasználó által összeállítot formában és stilusban jeleníthető meg rajta a telefonon beállított információk sokasága. A popSLATE várható ára 70 dollár (kb. 20 ezer fotint), várható megjelenése 2016. júliusa. 

Popslate2 2

Az INDIEGOGOn itt találja a kampány és a termék részleteit...

Popslate2 3

3. oldal / 3

Keresés

Ki van itt

Oldalainkat 64 vendég és 0 tag böngészi

Legfrissebb híreink

Előző Következő
Koronavírus információk

Koronavírus információk

                  Kedves Ügyfeleink! Szaküzletünk és szervizünk a 2021. április 6-án megjelent 144/2021. (III.27.) Kormányrendelet értelmében továbbra is normál nyitvatartás mellett működik és fogadja...

Több hasznos újdonság a Google Térképen

Több hasznos újdonság a Google Térképen

Eddig fájóan hiányzott az elektromos autózást támogató funkció a Google Térképből, mostantól azonban könnyebb lesz töltőpontot keresni. Az elmúlt időszakban több...

App Ajánló: KofaGO, az online városi piac

App Ajánló: KofaGO, az online városi piac

A magyar fejlesztésű KofaGO nemcsak a kapcsolódási pontot segít megtalálni a termelők, illetve a vásárlók között, hanem időt és pénzt...

Az okosítás elérte a kerekes cekkereket is

Az okosítás elérte a kerekes cekkereket is

Az okosítás elérte a kerekes cekkereket is  A Walmart szerint váratlan krízishelyzetekben lehet nagy segítség a bevásárlókocsikba szerelt chip. Az ötlet...

Egységes telefontöltőt szeretne az EU

Egységes telefontöltőt szeretne az EU

Az Európai Unió egy olyan új törvény bevezetését tervezi, ami kötelezővé tenné a mobilgyártók számára, hogy azok egységes, univerzális töltőcsatlakozással lássák...

Csökken a Google Play Áruházban elérhető szoftverek mérete

Csökken a Google Play Áruházban elérhető szoftverek mérete

A Google a minap egy blogbejegyzésben foglalta össze, hogy milyen változások érték a Play Áruházat a közelmúltban, lévén komoly fejlesztések...

Skype: a Microsoft megint nem figyel eléggé a felhasználókra

Skype: a Microsoft megint nem figyel eléggé a felhasználókra

A Microsoft a hét elején támogatási fórumában jelentette be, hogy gyakorlatilag visszavonulót fúj a klasszikus Skype a múlt hónapban kilátásba helyezett...

Okoshangszóró, ahogyan a Google azt megálmodta

Okoshangszóró, ahogyan a Google azt megálmodta

A Lenovo Smart Display az első eszköz, amelyben a Google hangos asszisztense teljesít szolgálatot. Jókora képernyője révén a készülék jóval...

Giga bírságot kapott a Google

Giga bírságot kapott a Google

A hivatalos információk szerint az Európai Bizottság valóban az eddigi legnagyobb bírságot szabta ki az Android rendszer gyártójára. A Reuters és...

A hét webkütyüje: retro walkman weboldal

A hét webkütyüje: retro walkman weboldal

Ki az, aki ne emlékezne még a Walkmanre? Van egy weboldal, amin pont úgy hallgathatunk zenéket, mint az ikonikus készülékkel. A WebCassette...

Egyszerűbb, de főleg gyorsabb lett az elektronikus vonatjegy vásárlása

Egyszerűbb, de főleg gyorsabb lett az elektronikus vonatjegy vásárlása

A vasúttársaság online jegyvásárlási rendszere megújul, június 20-tól elérhetővé válik a mentett bankkártyával történő fizetés, mellyel egy gombnyomással lehet majd...

Jöhetnek a fizetős Facebook csoportok?

Jöhetnek a fizetős Facebook csoportok?

A nagyobb Facebook-csoportokat üzemeltetők rengeteg időt áldoznak arra, hogy az általuk gondozott közösség rendezett körülmények között kommunikálhasson egymással. Hogy munkájukat...

Foci-VB okostelefonon, tableten

Foci-VB okostelefonon, tableten

Bár a focirajongók többsége még mindig televízión nézi a világbajnokság meccseit, az utóbbi időben egyre nagyobb teret nyertek a kisebb...

Az NMHH betiltotta az SMS-ben történő egyenlegfeltöltést

Az NMHH betiltotta az SMS-ben történő egyenlegfeltöltést

Kevés olyan ember van Magyarországon, akinél legalább egyszer nem próbálkoztak még a feltöltőkártyás csalással. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság...

A K&H Bank kivezeti a chipkártyás netbanki azonosítást. Végre!

A K&H Bank kivezeti a chipkártyás netbanki azonosítást. Végre!

Július közepén megszünteti az e-bank szolgáltatásába chipkártyával történő belépési lehetőséget a K&H Bank. 2018. július 20. után már nem használhatják chipkártyájukat...