Nyomtatás

Itt a "szín-szkennelős" toll, mely bármilyen színnel tud írni

  • Posted on:  2016 August 06 21:46
  • Írta:  gomba

Remek dolog, ha van egy többszínű tollunk. Az pedig még remekebb, ha ez az egyetlen toll a világon létező valamennyi színt ismeri.

Még két hónap hátravan, vagyis javában folyik a kampány az Indiegogón ahhoz, hogy összegyűljön a Cronzy nevű tollra előirányzott 200 ezer dollár, melyből már valamivel több mint 15 ezret összeadtak a netezők. Egy olyan tollról van szó, amelyik lehetővé teszi, hogy a világ valamennyi színével írhassunk vagy rajzolhassunk, ez több mint 16 millió színt jelent. A toll működési elve egyszerű: csak válasszunk ki egy színt a környezetünkből, majd érintsük oda a tollat, hogy az letapogathassa (beszkennelhesse), és mi máris rajzolhatunk azzal a színnel. De arra is van lehetőség, hogy a tollhoz kapcsolódó mobil appról (amelynek lesz androidos, iOS-es és windowsos változata is) válasszunk ki egy színt. A korai támogatók 139 dollárért (azaz körülbelül 39 ezer forintért) juthatnak a nem mindennapi tollhoz, míg később majd 219 dollár (61 ezer forint) lesz az ára. A fekete vagy ezüst színben választható íróeszközt jövő tavasszal szállítják.

Cronzy2

Működési elvét tekintve a Cronzy Pen leginkább egy multifunkciós nyomtatóhoz hasonlítható, de értelemszrűen annál sokkalta kisebb helyen is elfér és másoló funkcióval sem bír majd. Lényegét tekintve a toll egyik fele egy szín-szkenner, mellyel leolvassa a színeket, a toll másik vége egy hagyományos golyóstoll, annyi extrával, hogy nem egy sima kék tollbetét, hanem egy négy alapszínt tartalmazó, cserélhető tintapatron adja a toll író képességét.

Megjelent: 4258 alkalommal Utoljára frissítve: 2016 August 06 22:26