Nyomtatás

Rákapcsol a retró: újraéled a bakelit hanglemez, de már HD-ben

  • Posted on:  2018 April 24 19:16
  • Írta:  gomba

Jobb hangminőséget és lényegesen hosszabb játékidőt ígér az az osztrák startup, melynek kezdeti ötletéből végül támogatásra érdemesnek talált gyártási technológia lett, így rövidesen elkészülhetnek az újgenerációs bakelitlemezek első darabjai.

A fizikai hanghordozók népszerűsége máig töretlen, olyannyira, hogy például a bakelitlemezek iránt is nagyobb ma a kereslet, mint a digitális formában elérhető dalok iránt. Ilyenre 2012-ben volt utoljára példa az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségének (Recording Industry Association of America – RIAA) márciusi jelentése szerint.

Hogy éppen emiatt döntött úgy egy kis osztrák startup, hogy belevág a hanglemezek tökélesítésébe nem tudni, a lépés mindenesetre bejött: megtalálták a módját, hogyan tudnának sokkal jobb minőségű vinyleket gyártani, a technológia ráadásul a környezet kímélése szempontjából sem utolsó, mert teljesen nélkülözi a bakelitnél használt káros anyagokat.

Elköltöztünk Banner honlara

Pitchfork beszámolója szerint a Rebeat Innovation 2016-ban védette le a következő generációs lemezek előállításának tervét, az ötlet pedig olyannyira ígéretesnek bizonyult, hogy a vállalkozás nemrég 4,8 millió dolláros befektésre tett szert. A technikai gondok után így a pénzügyi akadály is elhárult az elől, hogy piacra kerüljenek az első HD hanglemezek. A startupot vezető Günter Loibl ígérete szerint az újgenerációs technológia egyfelől lényegesen jobb hangminőségű vinylek gyártását teszi lehetővé, másrészt a lejátszási időt is sikerült növelniük: 30 százalékkal több ideig hallgathatók majd az újfajta korongok. A technika ráadásul semmit nem módosít a lemezek fizikai formáján, így az új darabok is minden korábban piacra dobott lejátszóval kompatibilisek lesznek.

BakelitHD 2

Loibl közlése szerint eljárásuk a korábbi gyártási folyamat egyfajta modernizálásaként írható le, amellyel minden hibát és pontatlanságot képesek kiszűrni, szemben a korábbi évek módszerével. Az újfajta lemezek lézeres megoldás révén születnek meg. Az audio állományból előbb egy 3D-s leképezés készül, majd azt „égetik rá” egy úgynevezett mesterlemezre, amelyet aztán a sokszorításhoz felhasználnak.

Loibl elmondása szerint az újfajta lemezeket a Detroitban rendezendő októberi Making Vinyl konferencián mutatja be a szakma nagyjainak, amelyet további tesztidőszak követ majd. Ha minden jól alakul, az újgenerációs lemezek első darabjai 2019 nyarán érkezhetnek meg az üzletekbe.

Megjelent: 4618 alkalommal Utoljára frissítve: 2018 April 24 08:08