Nyomtatás

Március 31-vel kivezetik a MobilTárcát

  • Posted on:  2017 February 19 11:45
  • Írta:  gomba

Igazából semmi meglepő nincs a dologban: a partnerek nem jöttek, a konkurencia pedig most már a régióban is nyomul.

A hazai fejlesztésű MobilTárca 2014 elején indult útnak, amelyet a MobilTárca Szövetség három mobilszolgáltató (Telenor, Vodafone és Magyar Telekom) illetve az OTP és a SuperShop valamint 1000 önkéntes tesztelő bevonásával indított. A rendszer korántsem volt hibátlan, de a tapasztalatok összességében kedvezőek voltak. Ha nem is a terv szerint, még abban az évben nyáron, de novemberben élesben is elindult a szolgáltatás. Népszerű azonban sosem lett, és most már nem is lesz: március 31-vel a szolgáltatás megszűnik. A sikertelenség fő oka elsősorban az, hogy a szolgáltatók nem álltak be tömegesen a platform mögé; a bankok közül például mindössze a tesztelési fázisban is részt vevő OTP kínált olyan bankkártyát, amit a telefonba épített NFC chippel is lehetett használni.

MobilTarca2

Az első felhők már akkor elkezdtek gyülekezni a szolgáltatás felett, amikor 2014 szeptemberében az Apple bejelentette az Apple Pay szolgáltatást – erről a platformról korábban azt írták, hogy nem az első digitális pénztárca, de az első, amely sikeres lesz. Nem kérdés, hogy igazuk lett, azóta pedig a Google, a Samsung és mások is bevezették saját NFC alapú rendszereiket, amelyek ugyanazt a technológiát, a MasterCard MDES rendszert, vagyis a MasterCard Digital Enablement Service token alapú offline használatra is alkalmas rendszerét használják. Idehaza a nagyok még nem tették elérhetővé digitális tárcáikat, a Gránit Bank ügyfelei viszont, a Gránit Pay szolgáltatással, fizethetnek „mobillal” is. Egyelőre egyetlen más bank sem erősítette meg hivatalosan, hogy gondolkodna valamilyen hasonló digitális megoldás bevezetésén, de nagy összegben mernénk arra fogadni, hogy az év végéig több bank kínálatában is feltűnik majd az NFC-s fizetés lehetősége.

Egyébként a vélemények szerint a MobilTárcának lett volna létjogosultsága a piacon, mivel nemcsak egyszerű bankkártyaként, hanem valódi tárcaként funkcionalizált, amelybe pontgyűjtő kártyákat illetve koncertjegyeket is lehetett rögzíteni, és még sok másra is meg lehetett volna tanítani. Ezzel szemben a bankok saját megoldása minden bizonnyal csak a saját termékekre koncentrál majd, a MasterCard pedig biztosan nem fog kiadni olyan appot, amivel minden MasterCard kártyát lehet „digitalizálni”.

Megjelent: 2207 alkalommal Utoljára frissítve: 2017 February 19 12:26