Telefon: +36 (22) 504 640 Nyitvatartás: H - P: 9:00 - 17:00

Hírek

VR Kocka banner

A Gmail után most a Google Drive is megújul

  • Posted on:  2018 May 15 19:17
  • Írta:  gomba
Alaposan megváltozik a Google tárhelyszolgáltatásának webes felülete. Az új külcsín a Gmailhez hasonlóan sokkal letisztultabb. A Google úgy tűnik minden felületén újít az idén, most a Google Drive van soron.
 
Bő három hete, hogy minden Gmail-használónál bekapcsolták az új felületet, amely a levelező történetének talán legtöbb újdonságot hozó frissítéseként könyvelhető el. Hiszen a külső mellett több, régóta várt funkció is érkezett. Ezekről, illetve az új dizájnról korábban már írtunk.Gyanítható volt, hogy a Drive esetében is hasonlóra készül a Google, de hivatalos közlés hiányában jó darabig csakis reménykedhettünk benne, hogy a népszerű felhőszolgáltatást is ráncba szedik majd. A majd pedig úgy tűnik, sokkal közelebb van, mint gondolnánk.A vállalat bejelentése szerint a Gmailhez hasonló letisztultságot néhány napon belül a Drive-ban is érezhetjük. A funkcióváltozás nélküli, kizárólag kozmetikai jellegű átalakítás jelentős: a webes felületet aprólékoson, tetőtől talpig újraszabják, egyetlen pont sem marad meg a hosszú ideje változatlanul álló kinézetből.A változással foglalkozó bejegyzés szerint a bal felső részen lévő Google logót a Drive-éra cserélik, kicsit lejjebb kerül a beállításokkal és a segítségnyújtással kapcsolatos gomb. Az eddigi szürke háttérszínt fehérre változtatják és betűtípus is más lesz. A végeredmény tetszetős.
 

Elköltöztünk Banner honlara

Megjelent: 4348 alkalommal Utoljára frissítve: 2018 May 15 07:33

Keresés

Szolgáltatásaink

Előző Következő
Rendszerüzemeltetés

Rendszerüzemeltetés

Teljes körű támogatást nyújtunk ügyfeleinknek az informatika minden területén!   A rendszerüzemeltetés szolgáltatásunk célja az IT üzemeltetés hatékonyságának növelése, a felmerülő hibák...

PC és laptop fejlesztés

PC és laptop fejlesztés

Kinőtted a gépedet? Az igények túl nőttek a géped tudásán? Nem kell azonnal új gép vásárlásán gondolkodnod. Van az a helyzet...

Tanácsadás... INGYENESEN

Tanácsadás... INGYENESEN

Elvesztél a számítástechnika útvesztőjében? Nem vagy képben a legújabb technológiákkal, bővíteni szeretnéd gépedet, de azt sem tudod hogyan kezdj neki?...

Domain és Hosting szolgáltatás

Domain és Hosting szolgáltatás

Domainek regisztrálása és hosting szolgáltatások kedvező áron! Cégünk már több mint 8 éve saját webszervereket üzemeltet, melyek több mint száz ügyfelet...

Hálózat tervezés és kiépítés

Hálózat tervezés és kiépítés

Számítógépes hálózat nélkül ma már egy cég működése sem elképzelhető. Sőt, köszönhetően a sok "okos" eszköznek lassan otthonainkba is bekúszik...

Notebook, számítógép tisztítás

Notebook, számítógép tisztítás

A rendszeres karbantartást, tisztítást meghálálják eszközeink! A Te notebookod is szokott melegedni? Jártál már úgy, hogy film nézés vagy játék közben...

Adatmentés - adattárolás

Adatmentés - adattárolás

Nem ismeri meg pendrive-odat vagy memóriakártyádat a számítógép? Esetleg csatlkazás után azonnal formázni akarja? NE! Ilyenkor ne csináj semmit, vedd...

Vírusírtás

Vírusírtás

Lassú a számítógéped, notebookod? Esetleg a Facebook a nevedben üzenget? A böngésződ tele van kéretlen eszköztárral, sőt a böngésződ sem...

Ha nálunk vásárolsz, INGYENESEN...

Ha nálunk vásárolsz, INGYENESEN...

Szaküzletünk havi rendszerességgel frissíti árlistáját. A közel 20 oldalas árlistánkban szereplő termékek mindegyike ugyan nem található meg állandó jelleggel polcainkon,...

Ingyenes Wi-Fi HotSpot

Ingyenes Wi-Fi HotSpot

Üzletünk előtt ingyenes Wi-Fi Internet HotSpot működik, melyet okostelefonnal és notebookkal is használhat a hét minden napján 24 órában!   Keresd a...