Telefon: +36 (22) 504 640 Nyitvatartás: H - P: 9:00 - 17:00

Hírek

VR Kocka banner

Megszűnnek a 40-es körzetszámú KÉK számok

  • Posted on:  2018 January 15 17:41
  • Írta:  gomba

2018. január 1-jétől nem használható a hazai kékszámszolgáltatás a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság rendelete nyomán, tájékoztatott a hatóság. A 40-es előhívójú számokat használó intézményeknek, cégeknek két évük volt áttérni más hívószámokra, és jellemzően a 80-as zöldszámok vagy vezetékes, hagyomámyos telefonszámok mellett döntöttek. Az új elérhetőségekről az érintett intézmények, cégek honlapján érdemes tájékozódni.

A korábban a kékszámok hívásdíjával kapcsolatos, sokasodó fogyasztói panaszok vezettek el oda, hogy az NMHH előírta a szolgáltatás hazai megszüntetését egy 2016-os rendelete kiadásával, a kivezetés pedig a fogyasztók érdekeit képviselve két lépcsőben valósult meg. Erre azért volt szükség, mert a hatályos szabályozás ellenére a hívó és a hívott előfizető között elosztott díjas hívás teljes díját a szolgáltató sokszor a hívóra, vagyis az előfizetőkre hárította, a többfordulós szolgáltatói egyeztetések pedig eredménytelennek bizonyultak.

Elköltöztünk Banner honlara

A 40-es számokat javarészt nagy ügyfélkörrel rendelkező cégek – például közüzemi szolgáltatók, bankok vagy fogyasztási cikkeket gyártó vállalkozások – használták ügyfélszolgálati számként. Az áttérésre rendelkezésre álló két évben ezeket más telefonszámokkal váltották ki, zömében a 80-as zöldszámokkal vagy vezetékes számokkal. A cégek különböző termékein vagy tájékoztatóin előfordulhat, hogy a fogyasztók még találkoznak 40-es hívószámmal, ilyenkor a társaság weboldalán vagy ügyfélszolgálatán érdemes tájékozódni az új elérhetőségről.

 zold szam

A kékszámokat 1997-ben vezették be, hogy az akkori, zömmel vezetékes telefont használók a számot az ország bármely pontjáról ugyanannyiért, a helyi hívás díjáért hívhassák. Ez úgy valósulhatott meg, hogy a helyi és a távhívás díjkülönbözetét a hívott fél fizette. A mobiltelefonálás elterjedésével viszont a helyi hívás fogalma értelmét vesztette, a kékszámok hívásáért a szolgáltatók különböző díjakat számláztak ki, és gyakran a kékszámok hívása többe került, mint bármely más belföldi hívás. Mindezzel a szolgáltatás éppen a lényegét, a kedvezményes díjú információcsere lehetőségét vesztette el. A telefonálási szokások változása mellett a 40-es számok jelentőségének csökkenéséhez hozzájárult az is, hogy ma már az ügyfélszolgálatok elérhetőségét a cégek sok más módon, így például e-mailben, internetes hívással, közösségi oldalakon keresztül vagy akár chatszolgáltatással is biztosíthatják a hozzájuk fordulók számára, ráadásul ingyenesen. 

Megjelent: 3387 alkalommal Utoljára frissítve: 2018 January 15 12:23

Keresés

Szolgáltatásaink

Előző Következő
Notebook, számítógép tisztítás

Notebook, számítógép tisztítás

A rendszeres karbantartást, tisztítást meghálálják eszközeink! A Te notebookod is szokott melegedni? Jártál már úgy, hogy film nézés vagy játék közben...

Ha nálunk vásárolsz, INGYENESEN...

Ha nálunk vásárolsz, INGYENESEN...

Szaküzletünk havi rendszerességgel frissíti árlistáját. A közel 20 oldalas árlistánkban szereplő termékek mindegyike ugyan nem található meg állandó jelleggel polcainkon,...

Hálózat tervezés és kiépítés

Hálózat tervezés és kiépítés

Számítógépes hálózat nélkül ma már egy cég működése sem elképzelhető. Sőt, köszönhetően a sok "okos" eszköznek lassan otthonainkba is bekúszik...

Rendszerüzemeltetés

Rendszerüzemeltetés

Teljes körű támogatást nyújtunk ügyfeleinknek az informatika minden területén!   A rendszerüzemeltetés szolgáltatásunk célja az IT üzemeltetés hatékonyságának növelése, a felmerülő hibák...

Adatmentés - adattárolás

Adatmentés - adattárolás

Nem ismeri meg pendrive-odat vagy memóriakártyádat a számítógép? Esetleg csatlkazás után azonnal formázni akarja? NE! Ilyenkor ne csináj semmit, vedd...

Vírusírtás

Vírusírtás

Lassú a számítógéped, notebookod? Esetleg a Facebook a nevedben üzenget? A böngésződ tele van kéretlen eszköztárral, sőt a böngésződ sem...

Ingyenes Wi-Fi HotSpot

Ingyenes Wi-Fi HotSpot

Üzletünk előtt ingyenes Wi-Fi Internet HotSpot működik, melyet okostelefonnal és notebookkal is használhat a hét minden napján 24 órában!   Keresd a...

PC és laptop fejlesztés

PC és laptop fejlesztés

Kinőtted a gépedet? Az igények túl nőttek a géped tudásán? Nem kell azonnal új gép vásárlásán gondolkodnod. Van az a helyzet...

Domain és Hosting szolgáltatás

Domain és Hosting szolgáltatás

Domainek regisztrálása és hosting szolgáltatások kedvező áron! Cégünk már több mint 8 éve saját webszervereket üzemeltet, melyek több mint száz ügyfelet...

Tanácsadás... INGYENESEN

Tanácsadás... INGYENESEN

Elvesztél a számítástechnika útvesztőjében? Nem vagy képben a legújabb technológiákkal, bővíteni szeretnéd gépedet, de azt sem tudod hogyan kezdj neki?...