Nyomtatás

Már 25 éve volt: megjelent a Windows 3.1

  • Posted on:  2017 April 09 20:19
  • Írta:  gomba

A Microsoft Windows operációs rendszer családja nem csak azért kerül a középpontba a héten, mert megjelent legújabb kiadása, hanem azért is, mert egyik korábbi, legendás verziója most kerek 25 éves. Redmond ugyanis kerek negyed évszázaddal ezelőtt, 1992 április 6-án készült el a Windows 3.1-gyel.

Bár az operációs rendszer család ekkor már kerek öt éve létezett és több mint fél tucatnyi kiadást megélt, nem volt képes jelentős piaci részesedésre szert tenni. A Windows 3.1 kiadásával azonban minden megváltozott, és az első, a fogyasztók körében is sikeres verzióként ő indította el a Windows-t azon az úton, amelynek végén az napjaink uralkodó operációs rendszerévé vált a PC-n. A Windows 3.1 sikere - az idők szele mellett - vélhetően annak volt köszönhető, hogy ő képezte az első Windows-t, ami már integrált módon tartalmazta a különböző méretű szövegek kiváló minőségben történő megjelenítését lehetővé tevő TrueType technológiát, valamint a hálózati kommunikáció, illetve megosztások kezelésének lehetőségét Workgroups kiadásában.

Ezeket óriási előnyöket képeztek a PC-k addig uralkodó operációs rendszerével, a DOS-szal szemben, ami alatt nem voltak elérhetők ezek a képességek. Érdekesség, hogy a 3.1 volt az első olyan Windows is, amiben a mindenki által ismert és ma már kultstátusznak örvendő aknakereső játék, a Minesweeper is megjelent.

 Win3.1 1

A Windows 3.1 és frissített kiadása, a 3.11 ugyanakkor az utolsó Windows-okat képezték amik a PC-k eredeti, addigra azonban már elavult 16-bites módját használták. Utódjaik, az asztali számítástechnikát forradalmasító Windows 95, valamint szerverekre szánt nagy testvére, a Windows NT 3.1 már alapvetően 32-bites rendszereket képeztek, ami egészen a 2010-es évekig a meghatározó architektúra volt a PC-s platformon belül. A Microsoft a Windows 3.1-et közel egy évtizeddel kiadása után, 2001 végén küldte nyugdíjba, módosított kiadása, a Windows for Workgroups 3.11 azonban még egészen 2008 őszéig megvásárolható volt tőle, elsősorban beágyazott eszközökben történő használatra.

Megjelent: 5310 alkalommal Utoljára frissítve: 2017 April 09 20:43